tél
tél főnév telet [e-e] tele [e-e]
1. A leghidegebb évszak, amelyben a növények általában nyugalmi állapotban vannak; nálunk december, január, február hava. Az idei, a jövő, a múlt, a tavalyi tél; tél elején, derekán v. közepén, végén; tél idején v. télen. Jól benne vagyunk a télben. (szójárás) → Hét tél, hét nyár választja el őket v. a házasságot. A tél ajtónk előtt immár. (Kisfaludy Sándor) Az ősz… gondatlan rosz gazda, Amit a kikelet És a nyár gyűjtöget, Ez nagy könnyelműen mind elfecséreli. A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli. (Petőfi Sándor) Pannonia grófnő szekere Télen a várost vígan futja. (Ady Endre) Télen a Duna arasznyira befagy. (Kosztolányi Dezső) A tél rajzolt. Száz fehér-fekete | vázlatán a bokrok szerkezete… oly gyönyörű volt, hó és zuzmara | olyan dús dísz, hogy szemem szám elállt. (Szabó Lőrinc) || a. (csillagászat) <Az északi féltekén> az az évszak, amely a december 22-i napfordulótól a március 21-i napéjegyelőségig tart. || b. Az elmúlt v. az ezután következő ilyen évszak. (népies) télire: a jövő tél idejére. Még a télen. Tél óta történt. Télre várható. Katanghy doktor… Nagyváradon telepedett le télire. (Mikszáth Kálmán)
2. Az erre az évszakra nálunk jellemző hideg, fagyos idő, időjárás. Csikorgó, csúnya, erős, havas, hideg, hosszú, kemény tél; → szigorú tél; tartós, zord tél; enyhe, rövid tél; télben-fagyban; a legnagyobb télben. Hirtelen télre fordult az idő. Koldussá lett a föld, kirabolta a tél. (Petőfi Sándor) Sohase lesz vége ennek a borzasztó télnek! Szakad a hó és kavarog,… Betemeti az utakat. (Kaffka Margit) Együtt vágunk a jeges télnek. (József Attila)
3. (átvitt értelemben, költői) <Az ember életében> az öregség kora. A tél dere már megüté fejemet. (Petőfi Sándor) Feje felett átment a zimankós élet, Tele most hideg, de csendes tiszta tél lett. (Arany János)
Közmondás(ok): Nem eszi meg a kutya (v. a farkas) a telet: nem marad el télen a hideg idő, még akkor sem, ha későn áll is be.
Szóösszetétel(ek): télelő.
