tessék
tessék [e] igealak és mondatszó
I. igealak <a tetszik igének felszólító módú egyes szám 3. személyragos alakja; rendsz. főnévi igenévvel>
1. (főnévi igenévvel) <Nagyon udvarias kérés, nagyon udvarias felszólítás kifejezésére, a személynévmás kerülésével:> legyen szíves. Tessék ideadni azt a könyvet! Tessék sietni egy kicsit! Tessék vigyázni! Tessék hagyni! Tessék használni! ←.
2. (főnévi igenévvel) <Az igealak jelentésének háttérbe szorulásával, kínálás kifejezésére.> Tessék velünk ebédelni; tessék venni a gyümölcsből. || a. (alanyként használt főnévvel kapcs) <Vminek átadását kísérő szóként; a. m:> itt van. Tessék a könyv. Tessék a kért irat. || b. (főnévi igenévvel) <Hellyel való kínálásban, udvariasság kifejezésére.> Kérem, tessék helyet foglalni. (Jókai Mór)
3. (főnévi igenévvel) <Az igealak jelentésének háttérbe szorulásával, a felszólítás enyhítésére, az udvariasság formális kifejező szavaként.> Tessék parancsolni! Ne tessék haragudni! Kakas Márton úrhoz van szerencsém? – Nem nagy szerencse. Hanem instálom, tessék belépni innen az ajtóból, mert fűttetek. (Jókai Mór) Kérem szépen tekintetes tanító úr, tisztelteti a tekintetes igazgató úr, tessék szíves lenni ma eljönni! (Móricz Zsigmond) || a. <Az olvasó udvarias felszólításaként.> Mindenkinek saját tetszésére bízzuk, képzeljen magának egy nagy termet… [Bekezdés.] Most képzeljen kiki, akinek van képzelete, sok-sok hegedűt, trombitát, fagottokat és nagybőgőket, de nagyon sokat… [Bekezdés.] És tessék most már elképzelni a ragyogó fényes éjszakában, de mindig csak a teremben és annak belső környékén egy igen nagy csomó szaladó embert… (Móricz Zsigmond) || b. <Fölényes, gúnyos feleletben.> Azt hiszem, mi sem gátolta volna nagyságodat abban, hogy… [a színjátszásról] könnyű szívvel lemondott volna. – Azt semmi szín alatt sem tettem volna tessék ebben megnyugodni. (Krúdy Gyula) || c. Csak tessék … -ni v. tessék csak… -ni: <udvarias biztatás kifejezésére.> Tessék csak türelemmel lenni. A palotás inastól kérdezé a tábornok, itthon van-e az »asszony«. Az inas azt felelte rá, hogy csak tessék besétálni. (Jókai Mór) A leányok itt is takarosak, tessék csak körülnézni. (Mikszáth Kálmán)
4. (főnévi igenévvel) <Elbeszélés, felindultságot, bizonyos fokú felháborodást, bele nem nyugvást tartalmazó mondat hangulatkeltő szavaként a beszédhelyzetre, a szövegkörnyezetre támaszkodva.> Huszárönkéntes voltam még akkor. Egy augusztusi reggelen egy köves nagy árkot akartam átugrani, és oly szerencsétlenül estem le a lóról, hogy mind a két lábam eltörött. A karomon és a fejem búbján is kegyetlen zúzódások. [Bekezdés.] Tessék most egy hónapot feküdni! Mozdulatlannak lenni, mint az egyiptomi múmiák. (Gárdonyi Géza)
5. (főnévi igenévvel) <Udvarias, rideg hangú erélyes felszólítás, visszautasítás, parancs, tiltás kifejezésében.> Tessék innen kimenni! Ne tessék tolakodni! Tessék tanulni!
II. mondatszó
I. <Közlésként, kül felszólításként.>
1. <Ajtón bebocsátást kérő s ezt kopogtatással jelző személynek válaszként:> szabad! bejöhet(sz)! Hiába mondtam neki, hogy tessék! szabad!… egyre kopogtatott. (Jókai Mór)
2. (ritka) <Ablakon, néha ajtón kopogó rendsz. ismeretlen személynek az ablak v. az ajtón levő kis ablak, esetleg az ajtó kinyitása után, rendsz. némi bizalmatlansággal mondott szóként, arra való felszólításra, hogy az illető mondja meg, mit kíván; kb. a. m.:> mi tetszik? mit kíván? Tessék!
3. <Étellel való kínálás kifejezésére:> vegyen v. vegyenek <a felszolgált, a kínált ételből.> Kínálgatja őket a jó háziasszony… Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan: »Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!« (Petőfi Sándor) || a. <Vminek átadását, kiosztását kísérő szóként:> fogadja el, vegye el, vegye kézbe <a kínált v. kiosztott dolgot>. Tessék, Miskolczy néni, – osztott neki [kártyázás közben] Misky Erzsike, akin az osztás sora volt. (Móricz Zsigmond)
4. <Hellyel kínáláskor, esetleg utána következő felszólítással.> Vagy Gömörbe, vagy az Alföldre [készülök utazni] … Dehát tessék: üljön le, gyújtson rá. (Gárdonyi Géza)
5. <Udvarias felszólításként, vhová igyekvők biztatására, hogy tétovázás, gondolkodás nélkül lépjenek be, a beszélőhöz menjenek közelebb.> Tessék, tessék, uraim! Tessék, urak, hölgyek, folyvást lehet, A legjobb alkalom csekély belépti- | Díj mellett nézni a világ csodáit. (Juhász Gyula)
6. Csak tessék v. tessék csak: <közvetlen, bizalmas viszonyban biztatás, ráhagyás kifejezésére:> a) folytassa csak tovább (amit csinál), ne zavartassa magát; b) nyugodtan megteheti (amit akar). Már indulóba is vagyok. (Csak tessék, arra az út, amerre a kerékvágás.) (Csokonai Vitéz Mihály)
II. <Jelentkezésként; közlő, felszólító v. kérdő értelmű mondat értékével.>
1. <Megszólításra, hívásra adott feleletként; kb. a. m.:> itt vagyok; figyelek; rendelkezésre állok; parancsoljon; mit tetszik?; mit kíván? [Pista, te!] – Tessék! [Gyere csak ide, fiam!] [A megszólított megjelenik, s felel:] – Tessék!
2. <Telefonáláskor, válaszként, vkit kereső, rendsz. ismeretlen személynek:> a) én vagyok (az). [Nagy Jánossal szeretnék beszélni.] – b) mit tetszik?; tessék mondani, (mondja,) hallgatom. [Szeretném elmondani az újabb fejleményeket.] – Tessék!
III. <Érzelmi közlésként.>
1. <Kellemetlen meglepetés, megütközés, bosszúság, felháborodás kifejezésére, gyak. na v. no mondatszó-val kapcs.> lám! Na tessék, csak most derült ki az igazság. (Na) tessék, most ütheted bottal a nyomát! Tessék: idevalók s ha tőlük kérdeznek, az a válaszuk, hogy kétannyit kérdeznek. (Gárdonyi Géza) Színésznő akar lenni, és tessék, úgy viselkedik, mint a »Falusi kis leány Pesten«! (Ambrus Zoltán) Most itt a legkisebb [lány, aki másállapotba került], a drágaság. Tessék. (Móricz Zsigmond)
2. (gyak. és kötőszóval kapcs) <Csodálkozás, meglepetés kifejezésére.> Tegnap még gyermek volt, ma meg már tessék: férjhez menő hajadon. (Gárdonyi Géza) És akkor a homlokára csap az anyám: – Ó, ó, én szamár. Hát a magam zsebét nem nézem meg. De bizony, ha már eszembe jut, megnézem. És megnézte. És tessék, ott is lelt egy krajcárt. A hatodikat. (Móricz Zsigmond)
IV. (szökő hangmenettel) <Kérdésként.>
1. Tessék?: <rosszul értett v. nem tisztán hallott kijelentés, felszólítás megismétlését kérve és várva> mit mondott? mit mondtál? || a. (gyak. gúnyos) <Felelésre vonakodó személyhez intézett sürgetésként.> Az a kérdés – szólalt meg Vizyné – hogy van-e kedve a helyhez? Micsoda? – firtatta, mikor a lány ismét nem válaszolt. [Bekezdés.] Annak ekkor alig láthatólag – könnyedén és szomorúan – vállat vont… [Bekezdés.] – Tessék? – kérdezte gúnyosan. Nálam nem így szokás felelni. (Kosztolányi Dezső)
2. <Visszautasító, fenyegető, gúnyos v. kihívó kérdésként rendsz. bántónak, sértőnek tartott felszólítás, kérdés v. kijelentés után>: meg mered ismételni, amit mondtál? [Ezt pedig meg kell tenned.] – Tessék!?
