tónus
tónus főnév -t, -ok, -a
1. (választékos) Vmely előadóművészre (pl. énekesre, szavalóra) v. ritk. vmely egyén beszédére jellemző hangszín. Kellemes a tónusa. Ehhez a szerephez nem az ő tónusa való.
2. (választékos) <Beszélgetésben, megnyilatkozásban> hangnem, hanghordozás. Ingerült, szelíd tónus. Velem ne beszélj ily tónusban. (Szigligeti Ede) || a. (választékos) A társas érintkezés módja, modora. Külföldies, művelt tónus. Így terjed ez a tónus több érdemes előkelő, értelmes, okos emberek által. (Csokonai Vitéz Mihály) Ez tartozott az elegáns, nagyvilági tónushoz. (Tolnai Lajos) || b. (választékos) Vmely irodalmi alkotás általános, jellemző hangulata, stílusa. Ennek a komoly darabnak a tónusához nem illenek a bohózati elemek. Ha a vígjáték tónusa nem is egységes, ez a tónus helyenkint a Beaumarchais-ét közelíti meg. (Ambrus Zoltán)
3. (választékos) <Festményen, színes tárgyon, dologban> sajátos árnyalat v. színezet; színek együttes hatása, jellege. Hideg, meleg, vöröses tónus. Ennek a képnek kellemes a tónusa. Finom tónusok uralkodtak a szobában. || a. (művészettörténet) Színárnyalat. A zöld különféle tónusai; tónusokkal dolgozik. || b. (fényképészet) <Fényképen> a fény és árnyék, az élesség és tompaság aránya v. a színárnyalat minősége. A kép tónusát másodszori hívással szokták javítani. Ebben az előhívóban a kép kékes tónust kap.
4. (orvostudomány) Az idegek, az izmok v. a véredényrendszer feszültségi állapota. Az izmok tónusa.
tónusos; tónusú.
