tünékeny
tünékeny [ë] melléknév -en, -ebb [e, e] (választékos, irodalmi nyelvben)
1. Könnyen, gyorsan eltűnő, szertefoszló, semmibe vesző, láthatatlanná váló <jelenség, folyamat>. Tünékeny felhő, fény, illat, pára. Csak bübájod mi mindezeknél Valódibb, édesb, istenibb: Tünékenyebb, semmibb a szélnél. (Vajda János) || a. Csak egy-egy pillanatra látható, a szem elől gyorsan, észrevétlenül eltűnő <alak>. A félhomályban… nyargal egy lovag… Olyan tünékeny volt e jelenés, Hogy a toronynak őre más nap ezt, Midőn fölébredt, álomnak hivé. (Petőfi Sándor) A táncolók tünékeny alakjai futó árnyékokat vetettek az ablakfüggönyökre. (Jókai Mór)
2. Gyorsan tovatűnő, viszonylag rövid ideig tartó, elmúló, múlékony <érzés, lelki tartalom>. Tünékeny álom, gyönyör, remény, szerelem. A remény oly igen tünékeny. (Arany János) Legyen. Bűbájat szállítok reátok, És a jövőnek végeig beláttok Tünékeny álom képei alatt. (Madách Imre)
3. Gyorsan véget érő <idő, időszak>. Tünékeny ifjúkor; tünékeny perc. Csak úgy álmodik, sejt a szív Egy tünékeny pillanatban. (Vajda János)
tünékenység.
