újító
újító [ú v. u] melléknév és főnév
I. melléknév
1. Általában olyan <személy, lény>, aki, amely újít (1–2), újítást (1) végez vmin. A házát újító gazda. Cseveg a fészkét ujító Tavaszi fecskemadár. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || a. Újítást (3) alkalmazó, meghonosító <személy>. A munkamódszert újító mérnök; a gépi berendezésen újító munkás.
2. A régi állapot, helyzet, szokás megváltoztatására, vmely újítás (2–3) megvalósítására, meghonosítására irányuló. Újító hajlamok, kedv, szellem, szenvedély, törekvések.
II. főnév -t, -ja Általában újító személy. || a. (választékos) Az a személy, aki vmely téren új elveket, szokásokat, rendet hirdet és vezet be; reformer. Az emberiség nagy újítói mindig a haladást szolgálták. Elfoglak, mint árúló újitót S a közjó ellenét. (Petőfi Sándor–Shakespeare-fordítás) || b. (üzemi élet, 1945 után) Az a személy, aki főleg a technika terén új módszereket, eljárásokat teremt, új, előnyös, a termelékenységet növelő, a megtakarítást segítő ötleteket, fogásokat, módosításokat, újításokat (3) alkalmaz, vezet be. Műszaki újító; többszörös újító; az újítók kongresszusa, országos tanácskozása.
Szóösszetétel(ek): 1. újítókiállítás; újítókör; 2. hitújító; munkásújító; nyelvújító; tisztújító.
újítói.
