ügyetlenség
ügyetlenség főnév -et, -e [ë, e] (többes számban ritka)
1. Az ügyetlen (1–4) melléknévvel kifejezett tulajdonság; vmiben való gyakorlatlanság; esetlenség, alkalmatlanság, gyámoltalanság. Meglepő, nevetséges ügyetlenség; nagy ügyetlenséget mutat vmiben. Bájos ügyetlenséggel mozgott. Ilyen ügyetlenséggel nem boldogulsz az életben. || a. Vkinek, vminek ügyetlen (1–4) volta. Szidják ügyetlenségéért v. ügyetlenségét. Mulattak ügyetlenségén. Azután a járón halad a kormányos felé azon emberek ügyetlenségével, akik nem szoktak ilyen vékony úton járni. (Tömörkény István) || b. <Vmely alkotásban> gyakorlatlanságra valló sajátság, vonás, részlet. Sok ügyetlenség van a drámában.
2. Ügyetlen, tapasztalatlan, oktalan emberre valló, tőle eredő helytelen cselekvés, eljárás, magatartás, megnyilatkozás; ostobaság. Valami ügyetlenséget követett el. Hogy mondhattál ilyen ügyetlenséget?! Mind a hárman neki [estek a] … csendőrnek … annak aztán volt mit hallani „ügyetlenségről, esztelenségről stb.” (Jókai Mór) Nem tudott beszélni a nőkkel … Ilyenkor … fülig pirult ügyetlenségén. (Kosztolányi Dezső)
