v
v [vé] főnév v-t, v-je [e]
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: a felső fogsorral és az alsó ajakkal képzett zöngés mássalhangzó, réshang; az f hang zöngés párja (pl. a vén szó első hangja). A v ejtése, képzése.
II.
1. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a latin ábécének huszonegyedik, a teljesebb ábécének az ű és a z közé eső harminckilencedik betűjele; nyomtatott alakja: v. V. Kis v; nagy V. || a. (jelzőként v. összetételben) A nyomtatott nagy V betűhöz hasonló (alakú), rá emlékeztető tárgy, dolog. V alakú; (repülés) V-állás: a repülőgép szárnyának V alakú állása; (orvostudomány) V-varrat. A darvak V alakban repülnek.
2. (rendsz. jelzőként) <Felsorolásban, sorszámnév helyett, ha a sorozat többi tagját is az ábécé betűi jelölik.> A fejezet v) pontja.
3. <Írásbeli rövidítésül:> (fizika) v. sebesség (velocitas); v.: a) vagy; b) város(i); c) vasút(i); d) verssor; e) (ritka, tudományos) <könyvészeti utalásban:> lásd (vide); f) <foglalkozás, rang megjelölése előtt:> volt; V: a) (zene) <szólam megjelölésére:> hegedű (violino); b) (fizika) volt (a villamos feszültség egysége). || a. V. vagy (ritka) v: római számjegy, értéke: 5.
