válaszol
válaszol ige -t, -jon
1. tárgyatlan (olykor választékos) <Kérdésre> szóban v. írásban, ritk. taglejtéssel választ ad vkinek; felel. Igennel, nemmel, írásban, szóban válaszol; hosszasan, kitérően, szemtelenül válaszol; fejbólintással, vállrándítással válaszol. A kérdések pergőtüzében nem tudja, kinek válaszoljon. || a. tárgyatlan <Vkinek vmely megnyilatkozására, kijelentésére, közlésére rendsz. írásban, gyak. vitázva v. viszonzásként> közli gondolatait, megjegyzéseit, véleményét. Válaszol a bírálatra, cikkre, köszöntő szavakra, levélre, üdvözlésre válaszol. Az előadó válaszolt a hozzászólásokra. A sajtóban válaszol a támadásokra. Tegnap vevém becses levelét, s már sietek válaszolni. (Arany János) Ingerülten válaszolt: – Itt nem arról van szó …, hogy te mit engednél és mit nem. (Kosztolányi Dezső) || b. tárgyas Mint választ, feleletet mond, közöl vmit. Azt válaszolta, hogy … Erre nem tudott mit válaszolni. Mit válaszolsz a levélre?
2. tárgyatlan <Viszonzásul vmely cselekedettel> ellenhatásként adja tudtul véleményét, közli felfogását, felel (4, a) vkinek vmire. Megtorlásokkal, tettekkel válaszol. Az elbocsátásokra a munkások sztrájkkal válaszoltak.
Igekötős igék: megválaszol.
