volt [1]
volt [1] igealak, segédigeként is
I. <A van ige múlt idejű egyes szám 3. sz-ú alakja.> Ld: van.
II. segédige, ragozhatatlan (rendsz. múlt alakú személyragos igealak után)
1. (régies) <Múltbeli befejezett cselekvés kifejezésében.> Egy zászlótartó írta volt maga magának … (Jósika Miklós) Az ő [= Mészáros Lázár] hada, mely oly hősleg megfutamúlt volt [= hősiesen megfutamodott], Egytül egyig mind nyakravalóba’ vala. (Petőfi Sándor)
2. (régies, tájszó) <Vmely cselekvést, történést megelőző cselekvés, történés, előzmény jellegének kiemelésére.> A vén asszony meg, ki hozta volt, Fut. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Szállásra vivék egy pompás palotába, Kit úgy is üresen hagyott volt a pápa. (Arany János) A Georgicont mellőzhette, miután … Baróti maga a földmívelésről már adott volt egy verses könyvet. (Arany János) Olga a hintán ült, nem messze tőlük – a maga sálját is a Lenke vállára dobta volt –, és fehér ruhácskáját halkan, hízelgőn lebegtette a … nyári fuvalom. (Kaffka Margit)
