ÁCS, (2)
ÁCS, (2) régiesen ÁLCS, fn. tt. ács-ot. Építő mesterember, ki fából épületeket s mindenféle épületekhez famunkákat, különösen tetőzéshez tartozókat készít.
Rokonságban látszik lenni a szanszkrit taksz (vág) szóval, melytől jön takszan (ács), továbbá a latin ascio, asciarius szókkal. Azonban eredetileg álcs, álcsi volt, mint az Ács helység neve I. Ferdinánd 1559-diki oklevelében: „Possessiones Thenyű et Álchi“ = Ács. Nemde ez az álcs fia és Máriának fia. Münch. cod. Egy álcs keresztfákat csinál és farag. Régi Passio. Tudniillik a magyar ól, több keleti nyelven aul ula, jelent aklot, gazdasági hajlékot, épületet, miszerint álcsi = ól-csi, azaz ólcsináló, mint zubbon-csi = zubboncsináló, s valószinűleg ezen hasonlat szerint a szőcs is = szőr-csi, és a csizma-zia = csizmacsináló. Sőt ács = álcs egészen egyezik a régies cseál (= csinál) szóval, betűáttételnél fogva, mint ezekben is: csek(ély) = kes(keny) = kis, pök = köp, pala = lap, egyv-eleg = vegy-eleg stb. Jászay Pál véleménye szerént (Münch. cod. 269. lap) maga az állít szó. A perzsa nyelvben is usztád (artifex, opifex, magister, doctus) isztáden (stare, consistere) igétől látszik származni. A sínai nyelvben pedig cziáng am. opifex, artifex és csíng, am. perficere, construere.
