ÁLL, (1)
ÁLL, (1), fn. tt. áll-at. Az arcznak alapja, vagyis az alsó ajak és toka közötti része. Kerekded, hosszukás, csúcsos, hegyes, rövid áll. Hasított, gödrös áll. Sima, szőrös áll. Állal a tenyérre támaszkodni. Valaki állát megcsípni. Állát dörzsöli. Szegre akasztani az állát, am. koplalni. Felkopik az álla, nem éri el, ami után vágy.
Bécsi cod. Micheas 5. fejezet, al. „Vesszőben verik meg Izrael vezérének alát,“ (percutient maxillam). A dolog természeténél fogva valószínű, hogy az al gyökből fejlett ki, ily fokozattal: aló = alatt levő, honnan: alu, alv, all, megnyujtva lett áll, mint: fě-ből fěl, valaminek fěle, teteje, kü-ből kül, el-ből elő elv ell, mell = a derék előrésze; be-ből bel, bél, a hasnak belseje; vál-ból váló, váll = kétfelé váló, tol-ból toló, tolu, toll.
