CSA vagy CSÁ, 1) elvont gyök, melynek származékai jelentenek az egyenes útról, iránytól eltérést, félrehajlást, kifelé görbedést, illetőleg ilynemű mozgást, milyenek: csáb, ettől: csába, csábít stb. továbbá csák, a régi süvegek kétfelé álló szárnyai, honnan: csákószarv, csákósüveg; csákla vagy csáklya, kifelé görbedő kajcsos eszköz; csákány, kajmós bot vagy fegyver vagy fuvó hangszer; csámpa, csámpás, kifelé görbedő lábu; csámolyog, görbegurbán jár; csajbos, csajkó, csánk, csavar vagy csafar, csáforta, stb. Rokonai: sa, a félrebiczegést jelentő sánta, és görbe nézésü sanda származékokban, továbbá: ta, mint tántorog, támolyog származékok gyöke; sza sze, té, ezen szókban: szana, szét, szél, széled, tétova. 2) Önálló szó, melylyel az ökörhajtók élnek, midőn azt akarják, hogy az ökör egyenes menéséből jobb félre, azaz tüledre térjen. Csa Betyár! Csá Gombos!
„Csa Szőke, hajsz Tartsa!
Iga nyakad tartsa.“
| | Beniczky Péter a XVII. században. |
Fölveszen némely ragokat is. Csára terelni a tinót. Csának fordult az ökör. Ellenirányban: hajsz! Egyik csára, másik hajszra, azaz, egyik jobb, másik bal felé. Km. Ne vidd csára az éneket. A török nyelvben is: csa. Máskép és további összetétellel: csálé, csáli; l. ezt.