CZ
CZ, kisded alakban cz, kiejtve czé, ötödik bötü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában harmadik. A magyarban öszvetett vagy elegyült bötünek nevezzük, mivel t és z vagy sz hangokból vegyült öszve, péld. tetszik, látszik a sebes kiejtésben úgy hallatszanak, mintha teczczik, láczczik volnának. Így: metsz, vetsz = meczcz, veczcz. Mint ezek: t, sz, z, úgy a cz is a fogbötükhöz számítandó, s mint olyan némely szókban fölcseréltetik a) sz-vel, mint: czebeg, szepeg; czigár, szikár; czepelkedik, szepelkedik; czigony, szigony; czikra, szikra; czimbora, szimbora; czik, szik; czikkad, szikkad; czobor, szobor; czompolyodik, szomorodik; czucza, szucza; b) t-vel, pl. czo! to! czomb, tompor; gombócza, gombóta; czipál, tépál; c) cs-vel: cza cze, csa cse; csepőcze, csepőte; czabár, csabár; czelleng, cselleng; czete, csat; czibe, csibe; cziczoma, csicsoma; czihér, cserj; czihol, csihol; czimpa, csimpa; czinkos, csinkos; czupér, csupér; gerincz, gerincs; lapoczka, lapocska; kukacz, kukacs; állkapcza, állkapcsa, d) s-vel, czadar, sadar; czank, czankó, sank; czandra, csandra; czafra, csafrinka; e) k-val: czammog, kammog; czir(kalom), kör; czorhol, korhol.
Kiejtésben egyszerü hangot jelölvén, a hangmértan szabályai szerint az előtte álló rövid önhangzóju szótagot egy maga hosszuvá nem teszi, p. A kis tarka czi˘czát megszurta czu˘czával. A czi˘czomát ne szeresd. Bár kimondásban mint érintettünk, cz hallatszik némely öszvetételekben, és ragozásokban: mindazáltal irásban szigorún a szószármaztatáshoz kell ragaszkodnunk, pl. adsz, nem acz v. aczcz, maradsz, nem maraczcz stb.
Éles, vékony, metsző természeti hangokat utánoz ezen szókban és származékaikban: czak, czakó, czik, czikákol, czib, czibe, czicz, czicza, cziczkány, czih, czihol, czin, czineg, czinke, czincz, czinczog, czip, czipeg, czopog, cziv, czivódik, czocz, czocza, czucz, czuczorog, czup, czupog, czuppan.
A cz-vel kezdődő gyökök száma minden árnyalataikkal együtt mintegy 70, az ily végzetüeké pedig körülbelül 40, melyek közől csak kevés önálló, pl. dacz, ducz, pocz, hanem jobbára mint elvontak csak származékaikban élnek, milyenek: icz-eg, bicz-eg, czucz-a, ficz-am, recz-eg, döcz-ög, kocz-og, vacz-og, kacz-ag, bucz-kó stb. Gyökige, mely cz-vel kezdődnék, vagy végződnék, tudtunkra nyelvünkben nincsen, valamint cs, ty, zs végzetüek sincsenek. A cz-vel kezdődő szók között aránylag sok az idegen eredetű és tájszó.
Némely irók egyszerüen z nélkül is használják, például: cifra, cukor, Ferenc. De az olvasó közönség nem látszik hajlandónak elfogadására, leginkább azért, mert a latin és latinból ennek ivadékaiba vagy rokonaiba átment c-hez van szokva, ezt pedig, mint tudjuk, az alhangzók előtt és mássalhangzók után k-nak szokás kimondani, tehát egyszerűen legfölebb ott használhatnók, hol a latinban is cz-nek mondjuk, ú. m. a fel- és éles hangzók (e, ě, é, i, í, ö, ő, ü. ű) előtt, pl. cethal, cél, cigány, cím, cövek, cők stb.
