GY
GY, kisded alakban gy, tizenharmadik betü a magyar ábéczében, neve: gyé. A mássalhangzók sorában nyolczadik, az öszvetettek vagyis elegyültek között negyedik helyen áll. Kiválólag a betük egyik vagy másik különös osztályához nem tartozik, hanem, mint minden elegyült hangú betü, a benne rejlő mindenik egyes hang természetét követi. Ezen gy betüben pedig legközelebbről a d és j betük hangjai elegyülvék, minthogy az ily ragozott szók kiejtésében, mint mondja, hordja, toldja, gondjaim, porondjaim stb. a dj valóságos gy hanggá alakul. Innen közelebbi rokonsága van 1) a d-vel, miből magyarázandó, hogy néhutt, különösen nyitravölgyi, garanvidéki, s több palóczos kiejtés szerént a d is gy-re változik, valahányszor i járul utána, pl. másogyik, harmagyik, gyiák, udvargyi, farkasgyi, aragyi, gondolkogyik, verekegyik, agygyig, megygyig stb. második, udvardi, gondolkodik, addig stb. helyett. A régi halotti beszédben látható ge is, am. gye, azaz de. Viszont vagynak, erdélyiesen vadnak, mely a Tatrosi codexben is eléfordúl. Szintén itt hadnak = hagynak. Országos szokás szerént is d helyett használtatik némely helynevekben, pl. Somogy, Szilágy, Halmágy, Szilvágy stb. Somod, Szilád, Halmád, Szilvád helyett. 2) Tájszólásilag több szavakban j helyett áll, pl. borgyú, vargyú, sargyú, pergye, gyön, hagyít stb. Némely szókban pedig a közösebb szokás és irói nyelv kizárólag használja j gyanánt, mint gyön, gyógy, gyógyul, (a székelyeknél gyavúl = javúl), bogyó, jön, jógy, jógyúl, bojó (bolyó) helyett. Ide tartoznak a gyártó (jártó), gyász (jász) és hagyma (hajma) szók is. 3) További rokonság szerént a g is szokott, bár nem oly sokszor mint a d, gy-vé változni, s mintegy lágyulni, – a j – (mint egyik alkotó része a gy-nek) a g-vel, mint inybetütársával különben is rokon levén –; így lett pl. a hellen-latin angelus és Georgius-ból a magyar angyal és György, innen a gy néha g-vel is fölcseréltetik, mint a tájdivatos genge (gyenge), egenyes v. igenyes (egyenes) mutatják. Végre fölcseréltetik még a másik alkotó betü a d (mint fogbetü) rokonságaivat is, t. i. sz betüvel a szapora (gyapora), erdélyies szalu (gyalu); t-vel a butor (bugyor), tám (gyám); z-vel a buzog (bugyog); zs-vel a zsenge (gyenge) szókban, és némely másokban. E hang mint legközelebbről a j-vel rokon, szintén hajlékonyságot, különösebben lágyságot, puhaságot, gyöngeséget, gyöngédséget, finomságot jelent, pl. gyapju, gyapot, gyáva, gyönge, gyám, gyep, gyermek, gyertya, gyik, gyógy, gyökér, gyöngy, gyönyör, gyümölcs, lágy, rongy, hölgy, tőgy, langy, ángy, hangya, göngyöle, pongyola, ragyog; átvitt értelemben gyám, gyámol, gyanú, gyanít stb. A hangutánzókban is lágyabbféle hangot fejez ki, pl. bugyog, gagyog, rogy, húgy, gyagya, gyalu stb. Azonban osztozik a d vagy t és g betük jelentéseiben is, pl. gyűr tűr, gyümő gümő stb. A hangmértanban, mint egyszerü hang, az előtte álló rövid hangzójú szótagot egyedül maga hosszuvá nem teszi, pl. A măgyar ág oda van! Mahomét vad népe lenyomta. (Horv. E.). Egy kisded csillag răgyogott vezetőleg előtte. (Vörösm.).
