HALÁNTÉK
HALÁNTÉK, (hal-ánt-ék v. hal-ánd-ék) fn. tt. halánték-ot. A homlok két oldalán a szemek mögötti rész, hol a koponya legvékonyabb, s ennél fogva az oda irányzott erősebb ütés hamar halált okoz; innen: halántékon (am. halálosan) ütni, találni valakit. Nevét tehát vagy a halás-, halandás-tól vette; vagy pedig, ami hihetőbb, halánték v. halándék lehet annyi is, mint alandék v. hálandék, al-szik v. hál igétől, mintegy alvó szem, aminthogy magyarúl vakszem-nek is hívjuk, és az első á-t megnyujtva hálánték-nak is ejtjük. A német nyelvészek a Schlaf, Schläfe szót ugyan nem a schlafen igétől származtatják, hanem pl. Adelung azt mondja, hogy az valószinüleg Schla-g szótól csak a képzőben különbözik s azon helyet jelentené a főn, hol az érverés látszik; Heyse ezen nézetet is megemlíti, de egyszersmind felhozza, hogy az slaf, azaz ‘schlaff’ szótól is származhatik, s nem-feszes-t jelentene. Adelung szerént régi német nyelvemlékekben ez alakban nem is fordúl elé.
