KEGYELET
KEGYELET, (kegy-el-et) fn. tt. kegyelet-ět, harm. szr. ~e. 1) Gyöngéd érzelem, részvét, szeretetből eredett jótétemény, melyben valaki réeszíttetik. V. ö. KEGYEL. 2) Tisztelet neme, bizonyos személyek és tárgyak iránt, kik vagy mik régi bevett közszokás által tiszteletre méltókká lettek. Kegyelettel viseltetni a nemzeti emlékek, törvények, szokások iránt. Kegyeletben tartani a vallási szertartásokat, a tisztes öregeket. 3) Igy nevezték némely régiek a szivárványt, minthogy a szentirás szerént vizözönkor ez által tanusitotta Isten az embereket azon kegyelméről, melynél fogva ily vésztől megkimélendi az emberi nemet. És mikor béborítom felhőkkel az eget, megtetszik az én szivárványom a felhőkben – – és nem leszen többé vizözön ... (Mós. I. 9.).
