KEGYELMES
KEGYELMES, (kegy-el-ěm-es) mn. tt. kegyelmes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Általán, ki kegyelmet gyakorol, tehát jótevő, szelíd akaratú, engedékeny, nem bosszuálló stb. Isten legyen neki irgalmas, és kegyelmes. Kérlek, légy kegyelmes hozzám. A mi urunk nagyon kegyelmes, meg fog bocsátani. 2) A polgári czimrendben megfelel a latin excellentissimus (Excellenz) czímnek, s közép helyen áll a méltóságos, és főméltóságu között; máskép: nagyméltóságú. Kegyelmes uram, asszonyom. Általán ezen czím illeti a cs. kir. valóságos belső titkos tanácsosokat.
