LENTET
LENTET, (len-tet) önh. m. lentet-tem, ~tél, ~ětt, par. lentess. Mondják nagy termetü emberről, midőn alá görbedve, hajlongva lép, tehát mintegy lengeti magát. Lugossy József szerént néhutt: lantol. Alig lentetett. Lentetve megy. Önhatólag használtatik, bár alakja átható vagyis miveltető, mert aki lentet, az testét lengővé teszi. Szélesb ért. kullogva, fejét hajtogatva ballag. Túl a Dunán, Tata vidékén áthatólag: tüzet lentetni am. legyezni, szítani.
