MULT
MULT, MÚLT, (múl-t) mn. és fn. tt. mult-at. Ami lenni megszünt, mi bizonyos időn túl van. Ellentétei jelen és jövendő. Múlt héten, hónapban, évben, században. Mult esőnek nem kell köpenyeg. (Km.). Elmult dolognak felejtés a vége. (Km.) Ha az időszakok pl. a ,mult hét’, ,mult hónap’, ,mult év’, ,mult század’, számszerént meghatározva nincsenek, úgy a legközelebb elteltet kell alatta érteni, pl. mult hóban, ha novemberben mondjuk vagy irjuk, azt teszi: oktoberben; mult évben, 1866-ban mondva vagy irva azt jelenti: 1865-ben. Innen magyarázható talán a minap = mu-nap (azaz mult nap) szó is, mely nem jelenti ugyan a legközelebb eltelt napot, hanem még is olyant, mely még messze nem távozott. V. ö. MIAP. Kimult am. meghalt, mintegy kiment e világból, ez életből. Mult idő, vagy csak egyszerüen főnévileg: mult, nyelvtanilag általában az igének azon alakja, mely megtörtént, befejezett, meglett ön-, vagy átható cselekvést, avagy állapotot fejez ki, pl. Péter meghalt. Azonban más időkkel viszonyban többféle mult fordul elé mind az életben, mind rendszerént a nyelvekben, melyeket láss bővebben itt alább.
Mint főnév jelenti továbbá azon állapotot, mely betelt, bevégződött, pl. ezen nemzetnek szép multja volt, de jövője milyen lesz, nem tudni. Valakinek multjából és jelenéből következést húzni jövőjére. „Gondolatunkban érzéseink s az események mindig teljes öszhangzásban állnak egymással, a valóságban soha. Innen van, hogy a mult és jövő, melyet mindig csak gondolatunkkal foghatunk fel, a jelennél szebbnek s boldogítóbbnak látszik.“ (B. Eötvös József.)
„Multadban nincs öröm`
Jövődben nincs remény.“
Jövődben nincs remény.“
Bajza.
