NÉVELŐ

Full text search

NÉVELŐ, (név-elő), ösz. fn. Nyelvünkben azon szócska, mely a név elébe tétetvén, a név által jelentett tárgynak vagy lénynek közelebbi vagy távolabbi megjelölésére szolgál. A magyarban is, mint több más nyelvben, kétféle névelő van, ú. m. határozott az vagy a, és ritka esetekben a határozatlan: egy; amaz által azt jelentjük ki, hogy a maga nemében bizonyos meghatározott lényt vagy általános fogalmat értünk, pl. suhog a szél, remeg a fa, az ég dörög, hull az eső, az ember halandó, a kutya hűséges állat. A határozatlan által pedig azt, hogy azon nemből nem közelebbről meghatározott, hanem csak a többi között valamely gondolható tárgyat vagy lényt akarunk értetni, pl. volt hajdan egy király, azaz valamely király, kit közelebbről nem akarunk megjelölni; ha azt mondjuk a király, ezalatt már bizonyos, vagy közelebbről meghatározott királyt értünk, pl. a költő ezen versében: „a legelső magyar ember a király“, a magyar királyt értjük. A határozott névelő rokon a távolra mutató a v. az szócskával, sőt alkalmasint ebből is vétetett át, csakhogy hangsulyát elvesztette; a határozatlan névelő pedig az ,egy’ számnévből, hangsulyát ez is elveszítvén, úgy hogy pl. egy embert ismerek (hangsulylyal), és: egy embert ismerek (az ,egy’ (sulytalan) különböző jelentésnek. Az vagy a helyett tájdivatosan ez vagy e használtatik. V. ö. AZ, EGY, EZ, és NÉVMUTATÓ.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť