NYARGAL
NYARGAL, (nyar-og-al) önh. m. nyargal-t. Mondják különösen lóról, vagy más hátas állatról, midőn vágtatva fut, tehát különbözik tőle a lassubb futást jelentő üget vagy taptat (trappen), vagy koczog, vagy porozkál. Nyargal az ember is, midőn az így futó hátas állaton ül. Délczeg paripán nyargalni. Sebesen nyargalni. Kinyargalni a mezőre. Némely igekötőkkel tárgyesetes neveket vonz. Benyargalni a pusztát. A csikós körülnyargalja a ménest.
„Roppant sereg előtt
Távol a sík mezőt
Szélylyel nyargalják, nézik.“
Távol a sík mezőt
Szélylyel nyargalják, nézik.“
Balassa B.
Széleseb ért. mondják más sebesen futkosó, ló módjára szaladgáló állatokról, és gyalog emberről is, midőn szaladgál, vagy ügető léptekkel siet valahová. Székely tájszólás szerint nyarkal v. nyargal am. járkál. (Gyarmathi Sámuel). Molnár Albert szótárában jargal am. futkos, szaladgál.
„Nagy bőséggel úgyan nyilván jargal az hamisság.“
Horváth András a XVI. században.
És így legvalószinübb, hogy a nyargal ennek csak módosított alakja, s eredetileg ,jár’ gyöktől származott. Költői képes nyelvben mondják a sebesen toluló förgetegről, szélről, felhőről, hullámokról is. Gúnyosan, nyargal az ember esze, midőn más-más tárgyra ugrál, midőn szeleverdiskedik.
