OCSMÁNY
OCSMÁNY, (ocs-mány) mn. tt. ocsmány-t, tb. ~ak. 1) Külsejére nézve undorító, utálatos, gyomorkeverő, különösen: a látó, vagy szagló érzékeket visszataszító. Ocsmány varasbéka, okádék. Ocsmány bűz. Ganajtól, takonytól ocsmány ruha. 2) Erkölcsi érzelmet sértő. Ocsmány beszédek, káromkodások. Ocsmány fajtalankodás. Ocsmány önfertőzés.
Képzése olyan, mint a hitvány, szakmány, tokmány, kormány névgyökből eredt szóké, s alapértelmére nézve azon szók osztályába sorozható, melyekben az o távolítást, távolságot, távolodást, s a rokon u undort, utálatot jelent. Ezek szerént épen nem támogatjuk azok nézetét, kik azt az ozmán szótól eredettnek vélik.
