OLTA
OLTA, (ol-t-a) időhatárzó, s am. bizonyos idő múlta, lefolyta után, vagy időtől fogva, vagy, mig bizonyos idő folyamatban volt. Miolta nem láttuk egymást, azolta sok nevezetes dolog történt. Két nap, három két, négy hónap, egy év olta. Régolta várlak, s te nem jösz. „Kik miolta künvoltál minden nap részegek voltak.“ Levél 1560-ból (Szalay Ág. 400, m. l.). Fölveszi a tól ragot is, fogva szóval kísértetve, pl. az oltától fogva nem láttalak; mioltától fogva elment vala, csak egy levelet irt. Az iménti levélben tól nélkül is „Hogy az olta fogva (= az oltától fogva) mind reám tör es mind kigyót, békát reám kiáltana ha lehetne.“
Ezen szó alapértelménél fogva időtávolságra vonatkozik, s rokongyökü azon ó igével, mely régit, azaz: elmultat, időbeli távolt jelent. Ejtetik megnyujtva is: ólta, vagy l kihagyva: óta. Véleményünk szerént gyöke az elavult ol v. ól (= avúl) am. időben távolodik, múlik, melyből t képzővel lett olt v. ólt, mint a jár, vál igékből járt, vált az öszvetett mindjárt, kivált határzókban. A t képzőjü időhatárzók többször önhangzót vesznek fel utóhangul, mint: ifjant ifjanta, régent, régente, hajdant hajdanta, éjent éjente, napont naponta, s ezen hasonlat szerént az olt, lett olta, mint a vélt, Molnár A. szerént vélte, am. a latin ,raro’. Ugyanezěn gyökhang, és régi időre vonatkozó rokonértelem rejlik a latin olim szóban. A Müncheni codexben mioltól am. ex quo, melyben a tól világosan rag, s eredetileg így kellene irva lennie, miolt-tól, mint a miolta törzsből van mioltától. Rokon hozzá az idő, és térbeli távolodást jelentő múl, múlik, minél fogva az olt, és olta olyanféle jelentésűek, mint a határozólag vett mult és multa, pl. ezen kifejezéseknek, régolta, két nap olta, sok idő olta, az olta, mi olta, megfelelnek ezek: régmulta, két nap multa, sok idő multa, a multa, mi multa; és ennek: régoltától, megfelel: régmultától. A törökben: őte, pl. ne őte am. mióta.
