OSZLAT, (2)
OSZLAT, (2), (osz-ol-at) fn. tt. oszlat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Oszlás elvont értelemben. A régieknél, különösen a Müncheni codexben am. megoszlás, viszongás, meghasonlás (dissensio). „Es úgy ő érte oszlat lött a gyülekezet között.“ (János evangy. VII. fejezet). Károlyinál: hasonlás, Tárkányinál szakadás. Továbbá a Bécsi codexben am. elválás. „Hogy ne adatnának ő gyermekdedek ragadatba es ő feleségek oszlatba“ Tárkányinál: „Hogy ne adassanak gyermekeik ragadományra, feleségeik elválásra.“ (Judith 4. 10.).
