OTROMBA
OTROMBA, mn. tt. otrombá-t. Molnár A. szerént latinul: immanis, grandis; Szabó Dávid értelmezése szerént is: szörnyü, iszonyu, fölötte nagy; tehát régibb értelme: a maga nemében tulságosan nagy, tömérdek. Ma szokottabb értelemben: idomtalan, darabos erkölcsü, faragatlan; ostoba. Otromba, nagy mihaszna ember. Továbbá: ami ily embertől származik, pl. otromba beszéd, magaviselet, járás.
Ezen szóban, mint eredeti jelentése mutatja, alapfogalom a nagyság, magasság, melyet mind a magyar, mind más nyelvek több szavainak az or gyökében is feltalálunk. V. ö. OR, elvont gyök. Mi szerént valószinü, hogy eredetileg ortomba, vagy toromba volt, t. i. a ,toromba’ jelent magas kupba öszverakott nádat, hasonlóan a goromba más nyelvekben is anyagi, tehát első értelemben vastagot, nagyot jelent a maga nemében, mint a tót hrubi, a német grob, pl. goromba posztó, gorombára tört só; grober Sand, grobes Mehl. Mind ezek erkölcsileg véve átv. értelemben használtatnak. Mi képzését illeti, azon szók osztályába tartozik, melyekben a ba be, pa pe, fa fe, va ve, ma me végzetek igeneves tulajdonságuak, egyébiránt alakra toromba, goromba szókon felül legközelebb rokonai: iromba, gomba, csorba, görbe stb.
