ÖLDÖK
ÖLDÖK, (öl-d-ök) fn. tt. öldök-öt, harm. szr. ~e. Egyedül öszvetételül divatozik a szem-öldök szóban, melynek tulajdonságánál fogva valószinü, hogy gyöke azon öl, melyben alapfogalom az öblös hajlás, kerítés, minthogy a szemöldök a szemet félkörben keríti, s ezen gyökből lett az öld elavult ige, mint a tol, ken, fen gyökökből told, kend, fend, továbbá valamint a szán, szúr gyökökből keletkeztek szándék, szándok, szurdék szurdok, hasonlóan az öl v. öld alapszókból öldék öldök. Ily képzésüek a köldök, homlok, könyök, marok marék, undok és több mások. Különbözik tőle az öldököl igének törzse öldök, miről lásd ÖLDÖKÖL.
