ÖLDÖKÖL
ÖLDÖKÖL, (öl-d-ök-öl) gyak. áth. m. öldököl-t, v. öldökl-ött, htn. ~ni, v. öldökl-eni. Akármiféle módon vagy szerrel többeket megöl. Az ellenségek ágyuval, puskával, karddal, dárdával öldöklik egymást. A fenevadak öldöklik a többi állatokat. A macska az egereket, a gerény a baromfiakat öldökli. Átv. ért. kinoz, (1), gyötör.
„Így imádni, így szeretni,
És kegyelmet nem lelhetni,
Mint öldökli lelkemet.“
És kegyelmet nem lelhetni,
Mint öldökli lelkemet.“
Kisfaludy S.
Ezen igének gyöke öl, s törzsöke öld, mint: tol told fen fend, ken kend. Az ök középképző nem egyéb, mint a gyakorlatot ög, ěg, og, p. e helyett öldögöl, mint: esdegel esdekel, nyeldegel nyeldekel, érdegel érdekel, fuldogol fuldokol, szándogol szándokol, bujdogol bujdokol stb. Általán a gyakorlatos értelmü igékben a középképző k maga a megkeményedett g, mely több esetben megtartja eredeti hangját, pl. ezekben: üldögel, járdogal, mendegel, fujdogal stb. Lásd ~G, gyakor. képző.
