ÖM
ÖM, gyök, melyből ömöl, ömlik, ömt (önt) és származékaik erednek. Rokona a vastaghangu om, és származékai: omol, omlik, omt (omt), előhanggal: bomol, bomlik, bomt (bont). Mind ezek alapfogalomban is megegyeznek, mennyiben az egyesítve volt részeknek, különösen higaknak, egymástól eltávolodását, elszéledését jelentik; mi szerént az öm gyöknek elvont értelme terjedés, szétmenés, bizonyos körből, térből, öbölből kinyomulás. Hogy az öni vagy ömik hajdan ige is lehetett, gyanittatja az ömt (önt) származék, melynek alapjelentése miveltető, mint a terem, teremt, a régies emik (szop), és emt (szoptat) igékben. V. ö. OM, gyök.
