ÖNT
ÖNT, (öm-t) áth. m. önt-ött, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. 1) Szoros ért. híg testet bizonyos tartalékból, öbölből, mederből stb. ki, vagy valahová folyat. A bort pohár mellé önteni. A moslékot utczára, csatornába önteni. A jó forrás folyton önti a vizet. A kútból húzott vizet váluba önteni.
„Serleg telijéből most oltárra önte,
Lendítve kicsinyég, társára köszönte.“
Lendítve kicsinyég, társára köszönte.“
Arany. (Buda halála).
Vérre vonatkozólag, inkább a vastag hangu ont divatozik. V. ö. ONT. Igekötőkkel: beönteni a megmaradt asztali bort a kancsóba; elönteni a levest; felönteni a félig üres pohárba; felönteni egy ital bort; kiönteni a mosdóvizet; körülönteni a fa tövét; leönteni a ruhát zsirral; megönteni husvéthetfőn a leányokat; öszveönteni a különféle borokat; visszaönteni a kútból húzott vizet. 2) A hig testnek folyatása által valamit eszközöl. Ürgét önteni, likjából viz által kiszorítani. Különösen: holmi elolvasztott testekből bizonyos minták által alakít valamit. Folyó érczből álgyukat, harangokat önteni. Ólomból gyűrűt önteni. Betüket, gyertyát önteni. 3) Szélesb, és nem oly szabatos ért. himlő részekből álló testet kitölt, kidönt. Felönteni a buzát a garatra; honnan átv. ért. és népies tréfanyelven: felönteni a garatra am. sokat inni. A szemetet a kosárból kiönteni. 4) Átv. mérgét, haragját, fájdalmát, boszuját kiönteni, am. szóval vagy tettel kimutatni, amit valaki szivében forral.
„Beleöntöm keservemet
Hegedümnek hurjába.“
Hegedümnek hurjába.“
Kisfaludy S.
A régieknél: ött, honnan ötvös (azaz: öttvös) is. Ezen igének elvont gyöke öm, melyből egyfelől a cselekvést jelentő t képzővel az átható ömt, másfelől l képzővel az önható öml ömöl, s ebből a közép ömlik származik. Ily képzési és értelmi viszony van a bomt bomlik, romt romlik, hámt hámlik, számt számlik, hint himlik között; a legrokonabb hangu dömt igének hasonlatilag megfelelő dömlik nincs szokásban, hanem az önható dől, melynek ismét a döjt (dö-ít) felel meg, miből önként következik, hogy köz gyökük az elvont dö, mint a süt sűl, fűt fül, hűt hűl, nyújt nyúl stb. igéké: sü, fü, hü, nyu.
