ÖV
ÖV, fn. tt. öv-et, harm, szr. ~e. Általán kötőféle szer, mely valamely testet körülfog, bekerít, milyen különösen az, melylyel a derekat átkötik, pl. a tüszű gyanánt viselt bőröv, a magyar jelmezhez tartozó szíj- vagy sinóröv, a papok derekát kerítő szalag stb. Övvel átkötni, megszorítani a derekat. Az övet leoldani. Selyemöv. Madzagöv. Szőröv. Szíjöv. Habosöv. Pártaöv. Átv. ért. a földgömbnek bizonyos szélességi körök között foglalt része, az éghajlati mérséklet különbségére vonatkozólag, földöv, égöv. Két hideg öv, a földsarkak és sarkkörök között. Két mérsékelt öv, a sarkkörök és forkörök között. Meleg öv, vagy forró öv, a két forkörtől kezdve az egyenlítőig.
Az öv legrövidebb szóink egyike, s mind hangzásra, mind értelemre hasonló az ív szóhoz. Alapfogalom benne a kerekség, kerítés. Rokon hozzá az öböl gyöke öb, és a höveder, vagy szokottabban heveder szóban rejlő öv, ev. Egyezik vele továbbá a megfordított sínai véi, finn wö, a latin vieo, vinculum, és szláv vejem, venyecz (koszorú) gyökei vi, ve. V. ö. ÖB.
