R,
R, kisded alakban r, huszonkilenczedik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában tizennyolczadik, kiejtve: er v. er. Erős, reszketeg hangot fejez ki, mely úgy képződik, ha az előre tolt nyelv hegye rázkodtatva a fogakhoz és inyhez verődik. A folyékony nyelvhangok osztályába tartozik, s legközelebbi szervrokona a maga nemében lágyabb hangzatu l, melylyel több esetben fölcserélődik, különösen a) midőn közvetlenül l következik utána, mint: orló, olló; sarló, salló; tarló, talló; gyarló, gyalló; párlik, pállik; sárlik, sállik; serlő, sellő; csürlő, csüllő; berlér, (berélő) bellér; parlag, pallag; b) közösebb szokás szerint némely másnemü szókban is, mint: szurák, szulák; furánk, fulánk; terep, terepědik, telep, telepedik; iromba, ilomba; csarít, (cserje) csalit; karingó, kalinkó. Gyakran s előtt ehhez hasonúl, mint: korsó, kossó; borsó, bossó; borstörő, bosstörő; épen úgy, mint a latinban: gero törzsből gersi helyett gessi, uro-ból ursi h. ussi, stb.
Néha, valamint más betük, úgy ez is vagy szokási önkényből, vagy hanyag kiejtéssel más szervüekkel is cseréltetik, pl. bürök, büzök, nyurga, nyuzga (nyulyga). Néha csak közbetét, mint: csatrangol, csatangol, izromban, izomban, piarcz, piacz. Eredeti l helyett áll a botránkozik, botorkál (botlánkozik, botolkál) szókban. Kiknek hangszervei az r hangot kiejteni nem birják, azok l, v. j, v. v hangot ejtenek helyette.
Midőn az r-nek a szó közepén ajak- vagy nyelvhegyi, különösen d, t, vagy torokhangok előtt kellene állnia, többször hátra ugrik, p. ketrecz, (kertecz); fetreng, (ferteng); vötröcze, (vörtöcze); petrencze, (perdencze), hetre, setre, (herte serte), töprenkědik, (törpenkedik), csetres, (csertes a sárt jelentő csér gyökből) stb.
A szók belsejében az m (om, ěm, öm) képzők előtt, továbbá az ny, k és g előtt (szintén o, ě, ö zárt önhangzók kíséretében) gyakran kiugratja az önhangzót, u. m. orom, (ormot; ormos, ormoz); korom, járom, czirom, szirom, verěm, terěm, köröm, üröm; torony, horony; burok, marok, murok, szurok, hurok, nyirok, torok; horog, férěg, mérěg; t. i. rendesen ha önhangzón kezdődő rag v. képző járul a szóhoz; de mássalhangzón kezdődő rag vagy képző előtt soha sem, pl. oromnak, oromba, oromtól, stb. A szók végén zárt önhangzóval (o, ě, ö) leginkább ha ajak-, torok-, vagy nyelvhegyi d, t, gy, ty, z hangok állanak előtte, s ha mássalhangzó nem érintkezik vele, szintén hangugrató, mint: szobor (szobrot, szobrok), czubor, csupor, csöbör, éber, gyomor; csokor, czukor; iker, tükör; bodor, fodor, gödör, meděr, neděr, szeděr, veděr; bátor, lator, sátor, bugyor, pityěr, szatyor, ezěr, stb. A r hangnak ilyetén tulajdonsága más nyelvekben is megvan, p. a latin pater, mater, frater, niger, piger, venter, a német wieder, nieder, Hunger, a szláv kmoter, brater stb. szókban. Egyébiránt ezekben is részint a szokás határoz, mely szerint nem hangugratók: komor, csömör, gömör, tömör, továbbá a tulajdonnevek, p. Czobor, Fodor, Odor, Csupor, Csutor, Czuczor, stb. részint a kiejtés folyékonysága, mely több mássalhangzók torlódását nem tűri, miért nem hangugratók ezek és ilyenek gondor, göndör, csombor, undor, henger, tenger, ember, kivévén némely kicsinyezőket, mint: Bandor, Bandri; Sándor Sándri; kondor, kondri, továbbá czondra, czandra, sandra, ontra, s némely másokat, melyek kiejtése t. i. öszverántva sem nehéz.
Mint gyökhang általában erős, légrázó, reszketeg hallamot utánoz számos szókban; különösen a) ráspol; reb, rebeg; recs, recseg; rep, reped; resz, reszel; rety, retyeg; rek, rekeg, reked (raucus fit); récze, rez, rezeg; rí, riad, rian, rimánkodik, rikács, rikolt, rikkan, rigó; rigyet, rityeg, rittyen; rivall, rivalkodik; riszál; rob, robaj, robog, robban; rokkan; rop, ropog, roppan; roty, rotyog; roz, rozzan; röf, röfög, röffen; röh, röhög; rőköt; röpül; rözgölődik, röződik; rucza, stb. Ide tartoznak még, melyekben az r alaphangot más hangok is előzik meg, mint: bar-czag, bar-bora, bur-okkol, bor-dó; ber-bitél, ber-nyákol, for-ty (for-tyan); forr, mor-og, por-cz, porcz-og, pör, pör-öl, varty-og, varcz-og, csěr-ěg, csěr-dít, csur-og, csur-dít, dör-ög, dör-dűl, dor-omb, dór-ömb, dör-mög, durr-og, hör-ög, surr-an, sercz-eg, szorty-og, ter-e fer-e, ter-e tur-a, tir-icsel (ter-écsel), tur-ha, zör-ög stb. igen nagy számmal. Továbbá az emberi kedély- és indulathangok, melyek erős r hanggal törnek ki, mint har-ag, ir-igy, kár-omol, kor-hol, hur-ít, dér dúr, rig-olya; ör-öm, röh-ög, rí, irg-alom, irt-ózik, stb.
b) Oly gyökszók alaphangja, melyek némi erőszakkal, s többször r hanggal járó rontást, metszést, vágást fejeznek ki, milyenek: rab, rabol, ragad, rág, ránt, ráz, redv, rés, rész, rifol, riad, ribál, ripacs, rohad, rojt, rost, rom, rongy, ront, roskad, ró; ar (arat), ár, (ártány, ármány, bárd, dárda, nyárs), er (ernyed), ír, (irt, irkál), or, (ort, ortovány), őr (őröl), dar (dara, darab), gyar (gyarat), ger (gerely, gereben, gereblye), her (herkél, herdel, herél), nyír (nyirkál), csor (csoroszla), dor (doroszló, doroszol), hor (horhol, horny, horp, horpad), kor (korhol), mor (morzsa), dör (dörgöl, dörzsöl), tőr (tőrök), fúr, fűr (fűrész) stb.
c) Oly gyökszók alaphangja, melyek (ropogással, recsegéssel járó) tüzet, égést, és tüzszint, illetőleg vöröset jelentenek, mint: ragy (ragya, ragyog), rák, rát (rátotta), reg (regvel), réz (reznek), rény (rátotta), ris (riska azaz vörös tehén, ökör), rozs (rozsda), ró (róka, rózsa), rő (rőt); előtéttel: par (parázs, párol), tar (tarjag), zsar (zsarát), pěr (pěrnye, pěrzsěl), pör (pörgöl, pörzsöl), ger (gerjed), gyer (gyertya, gyertyán), pír (piros, pirít, pirók), vör (vörös, vörheny) stb.
d) Erős mozgásra, különösebben aa) terjedésre vonatkozik ezekben: ár, ér, er (ered), ir (irány, iramlik); t előtéttel: ter (terít, terűl) terj (terjed, terjeszt), sőt magára a terjedtségre is: tár, tér stb. bb) forgó, keringő mozgásra ezekben és ilyenekben: rem (remeg), resz v. rez (reszket, rezeg), ür (ürög, fürög), ber (bereg), fěr (fěrěg), pěr (pěrěg, pěrdűl, pereszlén), par (parittya), for (forog, fordúl, forr, forrong), gar (garat), gör (görbe), ker (kerül, kereng, kerge) stb.
e) Oly szók elő- vagy alaphangja, melyek valami magasat, emelkedettet jelentenek, mint: ra (ház-ra, rak), or (orj, orom), hór (hóri), gór (góré), mar (marj, mart), tar (tarkó), szár (szaru, szarv), stb.
Az r gyökhangu szók igen nagy része rokonságban áll a hasonló gyökü altáji és árja nyelvcsaládhoz tartozó szókkal, mit részletesen az egyes czikkek alatt olvashatni.
