SZAKADÉK
SZAKADÉK, (szak-ad-ék) fn. tt. szakadék-ot, harm. szr. ~a. 1) Rés, hézag, lik, mely a részek erőszakos elválása által támadt. Szakadék a töltésen, a gáton, a sövényen. A szakadékot betömni, bevarrni. 2) Az egésztől rom gyanánt elvált rész, pl. sziklaszakadék. 3) A tyúknak, vagy más házi madárnak utolsó tojása, mely után megkotlik, tehát azon tojás, melyen a madárnak mintegy magva szakad. E szerint szakadéknak mondhatnók a nemzetségnek vagy családnak utolsó ivadékát is. 4) A folyónak kiágazó része, foka, mely a derékmedertől mintegy elszakad. Vízszakadék. Tisza, Duna szakadékja, (Szabó D.). „Volt Nagyságtoknak Seredi urammal valami Duna szakadék vize, kin Báthori uram Seredi urammal szegyet csináltatott.“ Levél 1558-ból (Szalay Ág. 400 m. levél). 5) Átv. ért. máslás. 6) A székelyeknél szintén átvitten legkarcsúbb hosszu darázsfaj, melynek melle a hasával igen vékonyan függ öszve, s úgy látszik, mintha meg volna szakadva, máskép: kecskedarázs. Erről nevezik az igen karcsu termetű leányt darázsderekú-nak.
