TAGAD
TAGAD, (ta-g-ad) áth. m. tagad-tam, ~tál, ~ott v. ~t. 1) Valamely állításnak ellenkezőjét vitatja, vagyis azt mondja felőle, hogy nincs úgy, hogy nem való, nem igaz, nem történt. A vádlott gonosztévő mindent tagad. Tagadom, hogy valaha láttalak. Az okoskodás előzményét megengedem, következményét tagadom. Ha tetted, ne tagadd. Aggszó de igaz, hogy betegséget, sántaságot, szegénységet senki el nem tagadhat. (Km.). 2) Azt állítja, vitatja, vagy kijelenti, hogy közte, és más valami között viszony nincsen, vagy ha volt, azt magától eltolja. Ez értelemben igekötőkkel használtatik. Eltagadta apját, anyját, rokonait. Kitagadta a fiát minden keresményéből. Eltagadta a hitét, nemzetiségét. Mindent megtagad tőlem, mit sem ad.
E szónak egyenes ellentéte vall, azaz, valamiről azt állítja, hogy úgy van, tehát aki valamit tagad, azt mondja, nincs úgy; de a vall és van ezt is teszi, habeo, tehát a tagad másod jelentése is am. valamiről azt állítja, hogy nem bírja, hogy nem az övé, hogy semmi köze vele. Ezek szerént a tagad alapfogalomban am. valamit nemel, latinul negat, németűl verneinen, t. i. amaz a ne, emez a nein tiltó tagadó gyököktől. Hasonlóan a magyar tagad gyöke lenne azon ta, mely távolodásra vonatkozik, miért midőn valamit tagadunk, így is szoktunk szólani: távol legyen tőlem, hogy ezt cselekedtem volna. A gyökszótag és az ad képző közé úgy csúszott be a g, mint a tegez v. teget igébe, melynek gyöke a második személynévmás te. Végre megjegyzendő, hogy ez igében az ad képző nem ön-, hanem átható erővel bír, mi több más szónál is eléfordúl, pl. ragad (rapit), fogad, feled. Csagataj nyelven Vámbéry szerént tang-mak.
