TAN

Full text search

TAN, egykor elavult, de újra fölélesztett fn. tt. tan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Származékai: tana, tanács, tanácsol, tanakodik, tanácskozik, tanít, tanu, tanuság, tanul, tanulság, tanulmány, tanitvány stb. Mind ezeket egy fogalom alá véve kitünik, hogy tan legszélesb ért. jelent eszmét, ismeretet, melyet lelki tehetségünk akár tapasztalás, akár gondolkodás, vagy mindkettő által szerzett, vagyis mindent, amit tudunk, vagy miről tudomást szerezhetünk. E szerint aki tanít, az másokkal új ismereteket, eszméket közöl, aki tanúl ismereteket szerez; a tanú bizonyos dolgokról tapasztalati tudomással bír; tana, tanács, eszmecserélő, ismereteket közlő értekezés; akik tanácskoznak, ismereteiket viszonyosan közlik, s egymáshoz képest fontolgatják; aki valamit tanácsol, az bizonyos tudomását, ismeretét, belátását, mint czélirányosat javasolja. Szükebb ért. jelent oly ismereteket, melyek bizonyos szakhoz tartoznak, s megfelel neki jobbára a hellen -logia, és a német Lehre, pl. nosologia, Krankheitslehre, kórtan; cosmologia, Weltlehre, világtan. Hasonló szakismeretekre vonatkoznak: bölcsészettan, észtan, erkölcstan, természettan, növénytan, géptan, gyógytan, nyelvtan, hittan stb. Alkalmazható az ismeretek alárendelt szakaira is, pl. a nyelvtan részei: betütan, hangtan, ragozástan, szókötéstan stb. a bölcsészettanhoz tartoznak: észtan, lénytan, embertan, lélektan stb. V. ö. TANÁCS, TANU, TUD.
Hangokra, és fogalomra legrokonabb hozzá a mongol tani-khu am. tanúl-ni, ismerni (apprendre, connaître); honnan tani-ghul-khu, tan-ít-ni (régiesen tan-ót-ni, tan-ojt-ni stb.); ismertetni; továbbá rokonok a persa dán-isztan am. tud-ni; honnan dán-á (mint részesülő) am. tudó, tudós, bölcs; dán-is tudás; tudomány; a csagataj és oszmanli tani-mak, tud-ni, ismer-ni; honnan tanit-mak ismertetni, tanis-mak ismerkedni; a sínai táo tan, tanítni (doctrina; docere); Budenz J. szerént a finn tunte- am. tudni megismerni, érezni; a mordvin tonadi- am. tanulni, tonaftï- am. tanítni; a cseremisz tüńem- (am), a hegyi cseremisz tomen-, tumen (am) = tanúlni stb.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť