TŐR
TŐR, (tő-r) fn. tt. tőr-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. 1) Gyilokféle hegyes eszköz. Éles, hegyes tőr. Valakit tőrrel leszúrni. Két élű tőr. Hegyes tőr átjárta a szivét. Két éles tőr nem fér egy hüvelybe. (Km.). Szabó Dávidnál máskép: gerely. A régieknél jelentett szablyát, pallost is. „Nem jöttem békeséget eresztenem földre, de tőrt“ (non veni pacem mittere, sed gladium. Münch. cod. Máté X.), „A nyakavágó felvevé az ő tőrét és egy vágással elvágá nyakát.“ (Nádor-codex. 522. l.). 2) Gyilokhoz hasonló eszköz némely mesterembereknél, melyet likcsinálásra használnak. Csizmadiák, szabók tőre. 3) Törnek nevezik a hurkot vagy kelepczét is, mint veszélybe ejtő eszközt. Tőrt vetni valaminek vagy átv. ért. valakinek. Tőrbe keríteni a ragadozó állatot. Madarat tőrrel fogni. Tőrbe esni. Tőrbe ejteni. Nehéz az agg rókát tőrbe ejteni. (Km.). Máskép tájdivatosan: tőrök és csekle, czeklye. Ezen jelentésben is eléjön a Müncheni codexben: „Mert monnal (mintegy) tőr (laqueus) jő méndeneknek közikbe.“ (Lukács. XXI.).
E szónak gyöke magyar elemzéssel a hegyes eszközt jelentő tő vagyis tű, melyből a rokon jelentésü tövis v. tüvis, és tüske származtak. E szónak hasonlatára alakult a cső gyökből csőr. Igy képződtek a té, tá gyökökből r képzővel, tér, tár. Egyezik vele a csagataj tőr (subula. Abuska); a finn terä (éle, hegye valaminek), észt tera, terä, liv tera (ugyanaz), cseremisz tür, él (acies stb. Budenz). Rokon vele a persa tír is, melynek Vullers szerént egyik jelentése: nyil (sagitta sive jaculatoria, sive aleatoria); továbbá bármely egyenes vagy fölfelé álló faeszköz (quodvis lignum rectum vel erectum). Rokonnak tekinthető még a csagataj tuzak, (fogó, tőrök); a jakut dogur (tőr. Vámbéry); a votják tír (fejsze. Budenz).
