~VA
~VA, magas hangon ~VE, 1) igékből melléknévi állapotjegyzőt, némelyek elnevezése szerént félmult részesülőt képző rag, mint: ad-va, áll-va, hal-va, ir-va, szab-va, zár-va; él-ve, szel-ve, tör-ve, űl-ve, sírva, (sírva vígad a magyar; km.). Némely tájbeszédben: val, vel, pl. fizetvel. – Talán a va-n ige gyökeleme: va. A régieknél mint igerag a személyragokat is fölvevé pl. a Bécsi codexben: „A mely föld tégedet meghalvád fogadand, azon haljak meg. (Ruth. I.) „És ő atyja és anyja meghalvájok, Mardocheus ő magának lyányaól vevé őtet.“ (Heszter. II.). „Ennen magam meghagyatván (= elhagyatván) látám e nagy látatot.“ (Daniel X.). „Fordóhad (= fordíjad v. fordítsad) mü siralmonkat örömre, hogy élvénk dicsérjük te nevedet.“ (Heszter. XIII.). „Bünhödtünk eltávozvánk te tőled.“ (Daniel. III.). „Esmég megfordulvátok tízszer inkább megkeresitek őtet“ (Baruch VI.). „Mert en atyámfiai ma keves sérelmet szenvedvéjek (modico nunc dolore sustentato. Machabeus. A vulataban VII. fejezet.) Továbbá fölveve némely névragokat is. „Az én postillámat, úgy mint semmit, és minden tévelygésekkel rakvát neveti“ (Telegdi. Révay Grammaticájában II. 798. lap.). „Hívsággal rakvának érzené minden javát e földnek“ (Ugyanott). „Az utczák rakvák valának sokaságos csodáló néppel. (Lépcsi. U. o. 799. 1.) Az úrnak irgalmasságával rakvák a vizek.“ (U. o.). Ez utóbbi alakban ,vannak’ szóból összevonva pl. irvák = irva vannak, szabvák = szabva vannak, intézvék = intézve vannak, divatosak a mai irodalomban is.
Ami e képzőrag rokonságát illeti, az összehasonlitható a török üb v. űp v. ip hasonló képzővel mely még en ragot is vehet magához, (épen úgy mint a magyar va ve-ből ván, vén lesz) pl. szevip v. szeviben (szeretve, szeretvén, geliebt haben. KasemBeg.) A mándsu nyelvben: fi pl. ili-me (álla-ni) szóból: iti-fi (áll-va v. álló, gónime-től góni-fi (gondol-va v. gondoló), mute-me-től, mute-fi (hatva v. ható) stb. A szürjén nyelvben: öma, ema v. öm, em pl. mun-nï (men-ni) szótól: mun-öma men-ve stb. 2) Némely ígehatározók képzője, mint ho-va, to-va, ösz-ve, ki-ve v. kü-ve (régiesen am. ki), el-ve (régiesen am. túl. ,Föli-be’ is am. fölé-ve; l. V betű alatt. Az ormánysági tájbeszédben mint állapotjegyzői ragban a v hasonúl is az előtte álló mássalhangzóval pl. adda = adva, tudda = tudva, fonnyadda = fonnyadva, megelégedde = megelégedve; (l hozzá függedésével: addal, tuddal stb.); mi leginkább a d végzetü tőszóknál van szokásban. (Vass József. Magyar Nyelvészet. V. kötet.). A régieknél is eléjön az l toldalékhang pl. a Régi Magyar Passióban mul-val. l. ~VAL, ~VEL, (2.)
