Abidosz.

Full text search

Abidosz. 1. Régi egyiptomi város, a thinitiai tartományban feküdt, templomromjai és sírgödrei a mai el-Cherbeh és Arabat-el-madfuneh falvaknál találhatók. Hieroglifes neve Abod. Itt temették el az egyiptomiak hite szerint Ozirisz isten fejét. Egy még most is felismerhető, négyszögletü sáncolat által megerősített templomkörnyékben feküdt a város legrégibb temploma, mely Ozirisznek volt szentelve. A 19. uralkodó ház alatt, a .XV. és XIV. században Kr. e., mindkét hatalmas farao I. Szethosz és II. Ramzesz két templomot épített, melyek Oziriszen kivül az ország főbb isteneinek és az uralkodó királynak voltak szentelve. Ramzesz templomából csak csekély romok maradtak fenn; az egyiptomi királyok történetének kutatására nézve azonban nagy fontosságu, hogy egyik fülkéjében találták a hires abidoszi táblát, egy falat Ramzesz elődjeinek időrendben felsorolt lajstromával. Baukes már 1818-ban felfedezte és 1822-ben Caillaud, 1825-ben Burton ismertette. Ezáltal nyerte Champollion az első alapos támpontot az uralkodók sorrendjének felállítására. A tábla, melyet 1835-ben törtek le és a brit muzeumba vittek, felsö részén nem volt teljes. Ezt a hiányt egy másik hasonló tábla egészítette ki, melyet 1864-ben Mariette fedezett fel. (V. ö. Mariette, A., Description, Páris 1869-80.) - 2. A.., ókori város Misziában, Kisázsiában, a Hellespontus legszűkebb helyén. Az Iliászban úgy említik, mint Asios fejedelem birtokát. A. hires Xerxes hadi szemléjéről és hatalmas hídépítéséről (480 Kr. e.), macedoniai V. Fülöp ellen való hősies ellentállásáról, a mondában Hero és Leander meséjéről.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť