Alszerpap.
Alszerpap. Mikor a keresztény egyház hivői szaporodtak s a diakonusok, szerpapok nem gyözték teendöiket, az ő rendükből más, alárendelt segédek sora fejlődött, kik a diakonusokhoz kevéssé illő alsóbbrendü szolgálatot végezték. Az egyház szolgálatára különösen felavatott ilyen alsóbb rendü segédek közül a szubdiakonusok vagyis A.-ok az afrikai és római egyházakban már a III. század közepe táján, Spanyolországban a IV. század elején, a keleti egyházban a IV. század első felében léteztek: Teendőik leginkább a következők voltak 1. a. diakonusoknak segíteni az oltár szolgálatában, nekik az üres edényeket átnyujtani; 2. a hivek ajándékait átvenni; 3. a hivek áldozása alatt a templom ajtaját őrizni; 4. a püspökök szolgálatában hirnökösködni és leveleket vinni, főleg az üldözések idején. Eme hivatása szerint mint a görög egyházban még ma .is az alszerpapság egész a XIII. századig a kisebb egyházi rendekhez tartozott, ekkor a latin egyházban III. Ince pápa a nagyobb rendekhez sorolta, jóllehet már Nagy Gergely kiterjesztette az alszerpapokra is a nőtlenségi fogadalmat, úgy hogy azóta a régi gyakorlatuak és működésnek csak a felszentelési szertartásban maradtak meg némi nyomai. Napjainkban az alszerpapságot többnyire csak az áldozárság egyik lépcsőfoka gyanánt adják fel, teendőit pedig kis misékben részint maga a miséző pap, részint laikus hivők (minisztránsok) végzik, nagy misékben pedig más segédkező papok. Az alszerpapság fölvevésére a trienti zsinat óta a megkezdett 22-ik év kivántatik s az alszerpapság és a szerpapság rendjének feladása között, hacsak a szentelő püspök fölmentvényt nem ad, egy évnek kell eltelni. Aki az A: i rendet fölvette, többé a világi állapotba vissza nem térhet, nőtlenségre és zsolozsmamondásra van kötelezve. Az alszerpapságra való szentelés csak az illetőnek eltartását biztosító cím mellett történhetik.
