Csánkpók,

Full text search

Csánkpók, lovakon a csánkizület, ritkábban a szárizom inát körülvevő hüvely (Dieckerhoff) gyuladásával kapcsolatban kifejlődő csontkinövés az izületet alkotó egy vagy több csont belső oldalán. Legtöbbször oly csánkizületeken fejlődik ki, melyek a lábak hibás állása (tehénállás, előre vagy hátrahajtott, kardállás stb.) folytán szabálytalanul fejlődöttek, úgy hogy a ferdén álló izületre a test súlya egyenetlenül osztódik el és főleg az özlet belső oldalára nehezedik. A hajlam a betegségre ennélfogva, éppúgy mint az említett hibás állások is, többnyire örökölt és azért a C.-os lovak a tenyésztésből kizárandók. Külső erőművi behatások, mint alkalmi okok, természetesen itt is nagy jelentőséggel birnak és az ily lovakon sokkal könnyebben idézik elő a C. kifejlődését, mint jól fejlődött állatok teljes alkotásu lábain. A baj legtöbbször fiatalabb, 3-6 éves lovakon fejlődik, hogy azután az egész életen át megmaradjon. Némelykor hevenyebb gyuladással kezdődik, máskor észrevétlenül, lassankint fejlődik ki. Időleges javulások gyakoriak, sőt a sántítás egészen is megszünhet, de a járás ekkor is feszes marad. Puha C. a csánkizület tokszalagainak az izületben gyuladás következtében meggyülemlett savó által történt kitágulása, midőn az izület belső felületén szintén látható dudor, de ez nem csontkemény, hanem puha és rugalmas. E baj ellen, mely főleg fiatal csikókon gyakori, a csipős bedörzsölések jó szolgálatot tesznek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť