Elágazás
Elágazás (növ., ramificatio). A legtöbb növénytesten a szervek többedmagukkal vannak. Az a tag, amelyből a másik ered, a fő- v. anyaszerv, a származott részek az oldal- v. melléktagok. Ha egymásból egyértékü tagok keletkeznek, p. gyökérből gyökér, szárból ág, telepből telepsarj, ez az E., s az ilyen tagot ágasnak vagy elágazónak (organum ramosum), egy-egy uj tagot pedig ágnak (ramus) mondunk. Az a tag, amelyből hasonló tag ki nem ágazik, ágatlan (organum simplex). Az eredeti szétágazó részt fő v. anya szóval jelöljük (fő- v. anya-gyökér, főtörzs, főtengely). Ha az ág (ramus primarius) tovább ágazik, 2-od-, 3-ad- stb. rangu ágak (rami secundarii, tertiarii) támadnak. A rendes ágak mindenkor a tenyészőkúpon törvény szerint keletkeznek, exogén eredetüek s a növényekre nézve általában jellemzőek.
Az E. lehet 1. közalapos v. oldalsarjas (ramificatio monopodialis v. monopodium), midőn a főtengely a csucsa alatt oldalvást hozza létre az ágakat.
1. ábra.
Az ilyen ág hossztengelye az anyatengelylyel ferdén v. keresztben áll, gyakran vékonyabb, kurtább is mint amaz (l. az 1. ábrán, A fölött). A főtengely itt tovább növekedik. Közalapos azért, mert az ágaknak a főtengely mintegy közös alapja. 2. A két-két-águ v. villás E. (szarvadzás, v. ö. Szarvasmoha, r. dichotoma v. dichotomica v. furcata; dichotomia) oly módon támad, hogy a főtengely tenyésző csucsa megszünik növekedni, két uj csucsra válik, amely szétterjedő két irányban tovább növekedik, vagyis kétágu villaalakot ábrázol; ez a két ág egymással egyenlő, sőt a főtengelylyel is csaknem egyforma vastag (2. ábra). A dichotomia azután az ágakon is tovább ismétlődik.
2. ábra. 3. ábra.
A következő E. is hasonló, gyakran két-kétágunak mondják, de egészen más eredetü. Igazi dichotomiája csakis a korpafüveknek van, azért ezt az osztályt Sachs Dichotomicoe-nak nevezte. 3. Az álvillás E. v. álkét-két-águság (dichotomia falsa, 3. ábra) a közalaposból támad, még pedig vagy oly módon, hogy a főhajtás teteje alól eredő ág (b) csaknem akkora vastag és hosszu lesz, mint a főhajtásnak szomszéd darabja (a), sőt ezt a helyéről némileg vissza is szorítja s vele mintegy ágpárt alkot; v. pedig ugy támad (4. ábra), hogy a főtengely csucsa alatt egymással szemben levő két ág keletkezik s csaknem akkorára vastagodik, mint az anya tengely, amely virággal, bimbóval v. ki nem fejlődő rügygyel végződik, s tovább nem növekedhetik (v. ö. Alernyő). Ezt tehát a közbezárt rügy különbözteti meg az igazi dichotomiától.
4. ábra. 5. ábra.
Ha e két ág helyett több nő, a sokáguság vagyis polytomia támad. Ha pedig, mint az 5. ábrán látjuk, a két álvillaág között a főtengely is körülbelül egyenlő nagyra nő, vagyis mintha a főhajtás három felé ágaznék, akkor a háromáguság (trichotomia) támad. 4. Az áltengely (l. o.) mind a monopodiumból, mind a dichotomiából támadhat. Ha az elsőből keletkezik, az oldalág akkora lesz, mint a főhajtás volt, és látszólag ennek a folytatódása. A dichotomiából az áltengely ugy támad, hogy az egyik villaág mindenkor elmarad, a másik pedig annál erősebben fejlődik. Ha valamely növénytagon különnemü oldalszerv támad, p. levél az ágon, szőr a gyökéren, a száron v. a leveleken, ennek az eredete mindig monopodialis. A szár közalapos ágai mindenkor a levél tövéből erednek. Az elágazásnak a levélhez való alkalmazkodását vagyis a levél tövéből való eredetét (l. Levélállás), az E. formái szabják meg a növényeknek, különösen a fák termetét.
