Engesztelő nap

Full text search

Engesztelő nap (héb. Jóm há-Kippurim, a nép szájában hosszú nap), Móz. 3. K. 23, 32 szerint a szombatok szombatja, a zsidóknak legszentebb ünnepe. Megülik Tisri hó 10. (szeptemb. - októb.) szigoru böjtöléssel, tartózkodva mindennemü munkától és testi élvezettől. Rendeltetése: a megtérő és töredelmesen javulást fogadó zsidót kibékíteni Teremtőjével. Bünbocsánatot hoz az igazán bünbánónak, ki istenének vétett, annak pedig, aki embertársát megsértette, vagy megkárosította, csak akkor, ha megelőzőleg bocsánatot kért és nyert a sértésért s a kárvallottnak meg téríti kárát. Hajdan a jeruzsálemi templomban véghezment áldozati szolgálat alkotta az E. legjelentékenyebb mozzanatát. A szolgálatot maga a főpap vitte véghez, ki engesztelő áldozatot mutatott be «magáért, házaért és Izrael egész gyülekezetéért». Egyebek közt két kos közül az egyiknek vérét bemutatta a szentélyek szentélyébe, hova különben nem volt szabad bemennie, a másikat pedig, melynek fejére kezét tette volt, midőn bünvallomást tett a maga és népe nevében (innét a bünbak név), valamely puszta helyre küldte, hol későbbi időkben meredek szikláról mély örvénybe taszították. Az ünnepnapi szolgálatot berekesztette a főpap szava: «legyetek tiszták!» (v. ö. Móz. 3. k. 16, 30). Minden 50-ik E.-on országszerte kürtszóval hirdették a jóbel-évet (l. o.). Jelenleg az előttevaló tiz, u. n. bünbánati napon bünvallomási imákkal, alamizsnával s az ellenségekkel való kibéküléssel készülnek az E.-ra, melyet a zsinagógában fehér halottas ruhába öltözködve, szoktak tölteni. Az istenitiszteletet, melynek végét sófár szó (l. o.) jelzi, este külön záróimával (neila) rekesztik be.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť