Felső-magyarországi zendülés
Felső-magyarországi zendülés, az 1831. a Kárpátok alján, a galiciai határszélekhez közel lakó jobbágyság egy részének zendülése volt. Sokan politikai okokból iparkodtak megfejteni e zendülés okát, a megtartott vizsgálatok azonban kitüntették, hogy csakis a tudatlan nép téves felfogásából eredt. Amint ugyanis 1831. a kolera kiütött Magyarországban, a megyei hatóságok mentő rendeleteket bocsátottak ki: e rendeletek visszahatást idéztek elő a felvidéki köznépnél, főleg a tót ajkuaknál s mint Oroszországban annyiszor, nálunk is azon hir kezdett lábra kapni, hogy a vagyonosabb osztály a köznépet méreggel akarja kiirtani. E hir csakhamar elterjedt s még nagyobb mérvet öltöt akkor, midőn egy kassai orvos a kolera ellenszeréül «bismut porokat» alkalmazott, azokat egészségeseknek is beadta s a bevevők közül sokan elhaltak. Ez orvost Kassa utcáján a nép megtámadta. Kassán történt az is, hogy egy leány kiesett a betegszállító, különösen e célra berendezett kocsiból, és a borzasztó látvány a közönséget felizgatta. A mérgezési hireket sokan - kik maguk sem hittek benne - terjesztették csak azért, hogy a zendülés által gazdagulásukat előmozdíthassák. E hirekhez még azt csatolták, hogy az orvosok és zsidók minden méreggel elvesztett emberért 5-10 frtot kapnak a megyétől. Ehhez járultak még a különféle háboruhirek is. A zendülés legelőször Szécs-Kereszturban (Zemplénmegyében) tört ki, hol Lőrinczfy kolerabiztost a nép megtámadta, elfogta és elzárta, a segélyre jött szolgabirót pedig a faluba be nem bocsátotta; az elfogott biztost később a falusi lelkész jótállására szabadon bocsájtották. Rákóc helységben a szolgabirót dorongokkal támadták meg, midőn az a kolera iránt hozott határozatokat keresztül akarta vinni. Szent-Marján az uradalmi tiszteket fogta el s kötözte meg a zendülők tömege, később Izsép, Mihályi, Terebes, Velejte s több községben ütött ki a zendülés, s midőn a megyei gyülés katonai segélyt küldött a zendülők ellen, még jobban elkeseredett a nép és Gercsély, Toronya, Bodzás-Ujlak és Kiszle is föllázadt. A nép az uradalmi épületekben dult s kinozta az urakat és gazdatiszteket; igy az Ilosvay házát egészen lerombolta, az öreg Ilosvayt és fiát halálra kinozta. A zendülés vezetői: Hlavati, Szkacsik, Koszty és Obsnics nevü parasztok voltak s a zendülők száma ezrekre ment. A legborzasztóbb dulások és vérengzések Zamuton, Mernyiken és Csáklyón folytak. Majláth Antal gróf főispán kir. biztossá lett kineveztetése után nagyobb katonai erőt alkalmazott s sikerült is elnyomni a lázadást. De még ezután is fordultak elő itt-ott zendülések, melyek azonban jelentéktelenebbek voltak s csakhamar elnyomattak. A zendülés áldozatai lettek az Ilosvay-család két tagja, Léánfi csicsókai földbirtokos, Szegyi Imre, kit iszonyu kinzások közt öltek meg, s számos orvos, gyógyszerész és uradalmi tiszt. Jellemző e zendülésnél, hogy a magyarajku lakosság nem vett részt benne s ha itt-ott egyes magyar községek elégedetlenkedtek és a fennálló rendszabályok ellen kikeltek is, a gyilkolás és pusztításnak nem voltak részesei. A zendülés elnyomása után annak fejei Rozsnyón bitófára itéltettek. L. Kazinczy Ferenc levele B. Jósika Jánoshoz 1831. augusztus 16. Irodalmilag e lázadásnak Eötvös emelt emléket a Nővérek-ben és Jókai a Cigányvér-ben.
