Húsadó.

Full text search

Húsadó. Húsfogyasztási adó-alak azon közvetett adó, mely a húsélvezet megadóztatását célozza. A hús fogyasztása nagyobb fizetési képességet árul el és annyiban a hús alkalmasabb adótárgy, mint p. a só, kenyér, de azért mégis mint elsőrendü életszükséglet kielégítésére szolgáló, minden esetre kivánatos, ha adó alá nem esik. Ez annál is inkább áll, mert nagyon nehéz ez adónak helyes keresztülvitele; az adótárgy nagy szétszórtsága az állami területek minden részén, a minőség megállapításának és tekintetbevételének nehézségei is ez adó ellen szólanak. Fejletlenebb viszonyok mellett a húsadó a darabok száma szerint vettetik ki, későbben inkább súly szerint. Ujabban a húsadó inkább mint községi adó alkalmaztatik; különösen nagyobb városokban, ahol a közvágóhidi intézmény által a húsforgalom központosíttatik, az adó kivetése kevesebb nehézséggel jár. A kivetési mód különböző, majd mint forgalmi adó (kapuadó) vettetik, majd a mészárosoknál stb. Nálunk a húsadó alá esik a nagyobb és kisebb vágómarha és Budapesten a vád és annak húsa és a vadszárnyasok. Tesz pedig az adó:
BudapestPozsonyI.II.III.
osztályu községben
darab szerint6,30 frt5,04 frt5,04 frt3,78 frt2,52 frt
vágó és kisebb marhák és
1 éven felüli borju után1,05 frt0,84 frt0,89 frt0,63 frt0,42 frt
 
A fél állat az egész állat adójának felét, a félnél nagyobb az egész állat adóját fizeti, mig a felénél kisebb hússúly szerint adóztatik meg. A H. tett 1893. 3 830 254 frtot. A H. behozatott 1850., törvényesíttetett az 1868. XVII. és XXXV. t.-c.-kel, ujabban szabályoztatott az 1875-ik évi XXVIII., és az 1887. XLVII. t.-c. által.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť