Leányrablás,

Full text search

Leányrablás, életkorának 14-ik évét még tul nem haladott leánynak, annak beleegyezésével elvitele v. letartóztatása a szülőnek, gondnoknak, felügyelőnek felügyelete alól s ezeknek akarata ellenére. Büntetése a magyar tbkv 320. §-a szerint 5 évig terjedhető fogház. De ha a) a L.-t a tettes a végett követte el, hogy a leány koldulásra, nyerészkedési v. erkölcstelen célra használtassék, vagy b) ha az elrablott leányon súlyos testi sértés, erőszakos nemi közösülés v. megfertőztetés követtetett el, a büntetés az első esetben 5-10, a másik esetben 10-15 évig terjedhető fegyház. A L. azonban csak oly leányon követhető el, mely életének 12-ik évét már tulhaladta, mert a 12 éven aluli gyermek akarata nyilvánítására képtelen lévén, beleegyezése jogi tekintetbe nem vehető, s a cselekmény ily esetben a gyermek akarata ellenére történtnek tekintendő s mint ilyen a súlyosabb beszámításu gyermekrablás fogalma alá esik. L.-t tehát csak 12-14. év között levő leányokon lehet elkövetni. A L. rendesen csak a sértett fél indítványára üldözhető. Az egyszer tett indítványt visszavonni nem lehet. Kivételesen hivatalból üldözendő a bűntett, ha halált v. súlyos testi sértést okozott, s némely más, a törvény által meghatározott esetekben.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť