Ludassy

Full text search

Ludassy (Gans) Mór, hirlapiró, szül. Komáromban 1825., megh. Reichenauban 1885 aug. 29. Már 1848. szerkesztette az Esti lapokat, azután bécsi lapokba dolgozott, melyek számára több regényt is irt. A konzervativ párthoz tartozott és ily szellemben szerkesztette Pesten a Magyar Világ c. napilapot is. A 60-as évek elején Bécsbe költözött, ahol Apponyi György és Sennyei Pál támogatásával a Debatte c. lapot indította meg, mely hévvel küzdött a dualizmus és a kiegyezés mellett és mint a magyar érdekek szócsöve nagy jelentőségre emelkedett. Gróf Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt a magyar sajtó-iroda főnöke és egyúttal osztálytanácsos volt a belügyminisztériumban, de nemsokára megint Bécsbe ment, hol a külügyi minisztérium sajtóirodájában dolgozott és Beust megbizásából a Tagespresse-t szerkesztette, mely az 1870-71-iki háboru idején a német-ellenes udvari pártnak volt közlönye. Ennek megszünése után a berlini Norddeutsche Zeitung-nak levelezője lett. Utolsó éveiben több regényt fordított, Petőfi és Vörösmarty költeményeiből is sokat közölt német fordításban a hirlapokban. A sajtó terén tett szolgálataiért Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt magyar nemességet kapott. V. ö. Agai Ad., Por és hamu (1892, 320 old). Egyik fia, L. G. Gyula (irói álnéven Goose Gyula) a bécsi Fremdenblatt szerkesztőségében működik és több vígjátékot (Maximen, Spleen, Garrick) is irt.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť