Lupinózis,

Full text search

Lupinózis, bizonyos Lupinus-féleségek által előidézett heveny megbetegedés, mely legtöbbször juhokon, jóval ritkábban lovakon észlelhető olyan vidékeken, hol, mint p. Németország északi részeiben, a Lupinust mint takarmány-növényt, nagyban termesztik. A növényben a lupinotoxin (l. o.) képződik. A juhok megbetegedése lényegileg súlyos májgyuladásban áll, melyhez még a vesék és a sziv zsíros elfajulása és a gyomor és belek gyuladása csatlakozik. Az élő állatokon az étvágy rosszabbodása és a test hőmérsékletének lázas emelkedése közben sárgaság fejlődik ki, majd igen nagy elesettség és bódultság vehető rajtuk észre. A halál már a 2-ik napon bkeövetkezhetik, többnyire azonban 4-5 napig tart a betegség, az esetek egy részében pedig hosszasan elhúzódik és a betegek fokozódó vérszegénység, lesoványodás és vizkóros tünetek között pusztulnak el. A betegség ellen nem ismeretes eddigelé orvosság, célszerü azonban a betegekkel savanyu vizet itatni, hogy a méreg ne oldódjék fel; a már mérgezőnek bizonyult takarmány azonban feletethető a következő módokon: egészen jó minőségü takarmánynyal keverten 1:6-10 arányban; 1%-os szódavizben 48 órán át történt kilúgozás után; 2 légköri nyomás alatt történt füllesztés után. Utóbbi eljárások, a takarmányt megfosztják mérgező tulajdonságaitól, valamint különben az is, ha a lupinus kisebb halmazokban az esőben egyszer-kétszer megázott.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť