Lysandros,
Lysandros, latinosan Lysander, Spártának legjelentékenyebb hadvezére a peloponnezusi háboruban; az egyik hagyomány szerint a Heraklidák családjának gyermeke, mások szerint a megvetett sorsu heloták sarja. Kr. e. 407. rábizták a spártai hajóraj vezetését. Efezusból, melyet sztrategiai terveinek sarkpontjául választott, diplomáciai érintkezésbe lépett az ifjabb kyrosszal. Alkibiades távollétében Notionnál (407) érzékeny veszteséget okozott az ellenfélnek. 405 nyarán az Aigospotamos folyó torkolatánál csellel megrohanta az athéni hajórajt és a támadt zavarban megsemmisítette. Azután Athén ostromára indult. A várost teljesen elzárta és miután segély kivülről sehonnan sem érkezett, kiéheztetés folytán be is vette. A spártaiak bevonulása április havában történt. A győztes hadjárat után sokat járt külföldön, mert a spártai alkotmány által sokszorosan korlátoltnak érezte magát; mindazonáltal a távolból is bizonyos protektori szerepet játszott és kétséges ügyekben mindig érvényt tudott magának szerezni. Igy küldöttek az ő tanácsára a harminc zsarnoknak segítségére spártai helyőrséget, ugyancsak az ő véleményének súlya alatt követelték Ázsiában a bujdosó Alkibiades vesztét, kinek geniejétől még mindig remegtek. De L. felett is felhők támadtak. Gőgös önkénye annyira ragadta, hogy kiméletlenül pusztította és sarcolta az ázsiai szatrapiákat, ugy hogy végre is fel kellett vele szemben lépni. Hazája visszahivta, de azon határozott utógondolattal, hogy meg fogja alázni. Agis király halála után Agesilaos pártjára állott, az utóbbit hatalomra segítette, 395. kitört a háboru Tébe és Fokisz közt, az eforok tüstént elhatározták, hogy az alkalmat meg kell ragadni és Tébét megtámadni. Két sereget állítottak fel, melyeknek egyikét (a nyugatit) L.-ra, másikát (a délit) Pausaniasra bizták; a kettőnek külön-külön be kellett volna törnie Beociába, hogy aztán Haliartosznál egyesüljenek. A terv nem sikerült, Pausanias késett, L. nem várta be. Haliartosznál türelmetlenségében időnek előtte a tébeiekre támadott és elesett. Fokiszben temettk el Panopeus mellett; Spárta leghiresebb fia nem talált helyet Spárta földjében. Monográfiát Nitzsch irt róla (1847).
