Megfojtás,

Full text search

Megfojtás, erőszakos halálnem, melyet a nyak mellső felének kézzel való összeszorítása idéz elő, v. ugy, hogy a fojtó marok a gégét oldalról komprimálja, v. hogy hátra a gerincoszlop felé szorítja. E két irányu behatás rendesen egyidejüleg érvényesül, mi mellett a fej és tarkó valamely szilárd alzathoz szoríttatik v. a másik kéz szolgáltat ellennyomást. A M. jól megkülönböztetendő a zsinegeléstől (strangulatio) ahol a nyakat valamely zsineg hurkolja körül, mely azonban nem a test súlya által szorul össze, mint az akasztásnál, hanem valamely más módon. M.-nál a lélekző cső, illetve a gége elzárul s igy pár másodperc alatt beáll a fuladási halál; a felső gégeidegnek rendesen vele járó erőművi bántalmaztatása is hozzájárul a légzés rögtönös megszünéséhez (Claude Bernard) és ebből magyarázandó, hogy egyetlen torkon ragadás v. i. a gégének pillanatnyi összeszorítása is halált v. legalább rögtönös öntudatlanságot okozhat. A helybeli boncolástani lelet az ily tetemeken hámhorzsolásokban s félholdalaku körömnyomokban áll, mely utóbbiak, mert a tettes rendesen jobb kezü, hagyobb számuak a nyak bal-, mint jobboldalán, hol csupán a hüvelykujj körme szokott nyomot hagyni. Máskor a nyak mélyebb kötőszövetében vérzéseket (suffusiók) v. a gége, sőt nyelvcsont törését találhatni. Egyebekben a tetemeken a fuladási halál tipikus boncolástani jelei szoktak mutatkozni, melyek közül az arc elkékülése (cyanosis), a szem kötőhártyájában és a szempillák bőrében apró vérzések gyakoriak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť