Mesterdalnokok,
Mesterdalnokok, a XIV. sz. óta oly polgári származásu és valamely mesterséggel foglalkozó német költők, akik a költészetet céhszerüen űzték. Grimm Jakab kimutatta (Über den altdeutschen meistergesang, 1811), hogy a M. költészete nem egyéb, mint a XII. és XIII. sz.-i udvari költők(Minnesängerek) költészetének folytatása. De a M. magukrégibbnek tartották művészetöket, melyet, mondájuk szerint, tizenkétrégi mester a X. sz.-ban alapított, Nagy Ottó császár és III. Leo pápa pedig 962. szentesített volna. Főmesteröknek Meisseni Henriket tartották, kik a kortársak Frauenlobnak (l. o.) neveztek. A M. egyletekben, ugynevezett iskolákban, űzték a költészetet, s a legrégibb ily iskola valószinüen amainzi, melynek a monda szerint IV.Károly császár 1387. címert adományozott ésmelyben a skolasztikus irányu Frauenlob és a polgári szellemü Regenbogen Bertalan állt egymással szemben. Ez iskola mintájára számos hasonló egyesület alakult, elsőben a Rajna vidékén, majd Németország többi részeiben. A M. régi költészete elvont és tudákos volt, s leginkább teologiai szőrszálhasogatásoknak versbe szedésén fáradozott. Ez iránynyal szemben Foly János (l. o.) a XV. sz. legvégén Nürnbergben egy új iránynak lett megalapítója, mely a skolasztikával szakított és az életből vette tárgyait. Ez irány a XVI. sz.-ban a rendkivül termékeny és sokoldalu Sachs Jánosban (l. o.) érte el virágzása tetőpontját. Fénykorukban a M. iskolái céhszerűen voltakszervezve; a tagok öt osztályra oszoltak: 1. tanulók, akik a szabályokat még nem tudták; 2. iskolabarátok, akik már elsajátították; 3. énekesek, akik másoknak dalait előadni képesek voltak; 4. költők, akik másoknak versmértékére tudtak költeményt irni; 5. mesterek, akik új versszakot és melodiát föltaláltak. A szabályok összessége a tabulatura, mely a tartalom és alak elleni vétségeket (összesen volt ilyen 33) a megfelelő büntetésekkel tartalmazza, s melynek pontos figyelembe vételére az őrök (Merker, rendesen négy) ügyeltek. Hogy mesterekké lehessenek, új versszakot kellett alkotniok, ami idővel képtelen és ízetlen formalizmusra vezetett és hihetetlen mesterkéltséget eredményezett. A XVII. sz.-ban hanyatlásnak indult a M. költészete, de iskoláik azért föntartották magukat (ha módosítva is) egészen a jelen sz.-ig; az ulmi p. csak 1839., a memmingenimeg éppen csak 1852. szünt meg. A M. szokásainak és intézményeinek hű és költői képét adja Wagner Rikárd A württembergi mesterdalnokok címü remek dalművében (1868).
