Orseolo,
Orseolo, velencei család; törzsatjya Péter (Pietro), kit 976 aug. 12. választottak dogévá. Guarino franciaországi barát hatása altt lemondott, a benedekrendiek közé vonult és szigoru asztéka-életet folytatott Gascognebau, a St.-Michel-kolostorban. Halálának éve (981? 997?) bizonytalan; 1731. a szentek sorába iktatták. Ismeretlen nevü leányai közül az egyik Morosini Jánoshoz (a St. Giorgio maggiore kolostor egyik alapítójához), a másik pedig Gradenigo Jánoshoz ment férjhez. Fia II. Péter, ki 961-ben született, 991. maga is doge lett s 17 éven át dicsőségesen uralkodott. Két leánya közül Felicia apácafejedelemasszony, Jocella pedig István horvát herceg felesége lett; a következő évben nőül vette Géza magyar vezér egyik leányát, Szt. István nővérét, kit az irók Gizellának, Ilonának s Máriának fölváltva neveznek. Szerencsésen uralkodott 1025-ig, ekkor azonban a Gradenigók s a Glabenigók lázadása megfosztotta trónjától s helyébe Pietro Centranigót ültette. A számkivetett doge Görögországba menekült, honnan a császár közbenjárására 1029-ben visszahivták ugyan a velenceike, s helyébe addig is testvérét, Orso O. aquileai patriárkát ültették; Péter azonban 1030 táján száműzetésben halt meg, mire Orso is lemondott. Ekkor Péter öcscse, Domenico O., hogy a dogei méltóságot családjának megtartsa, 1030. meglepte a tanácsot, elfoglalta a dogé palotáját, azonban pár nap mulva már kikergették őt, Ravennába szorították s Domenico Flabenigo doge idejében (1031-40) családjával együtt örökre száműzték. Unokaöcscse, az 1025. száműzött Ottó dogenak mintegy 15 éves fia, Péter, már 1025 táján Magyarországba menekült, hol nagybátyja, Szt. István a testőrség parancsnokává, utóbb pedig királylyá tette (l. Péter király). Domenicónak is volt egy Hugó és egy Péter nevü fia, s egy Felicia nevü leánya. A Velencében s Magyarországban oly hirtelen és fényesen feltünt család azonban már a XI. sz. közepe leőtt épp oly váratlanul és dicstelenül enyészett el.
